Olga, az erdei fülesbagoly

Egy bajba jutott erdei fülesbaglyon segítettünk, amely így valószínűleg életben marad.

Az alábbi történetet azért tesszük közzé, hogy hasonló helyzetbe kerülve tudjuk, hogyan lehet segíteni, honnan kell segítséget kérni, ha találunk egy bajba jutott madarat.

Hétvégi babasétálgatás közben vette észre Molnár Nikoletta, hogy a Bucsek iskola üveges ajtajának repült egy bagoly, s utána rögtön a földre esett. Az iskola zárva volt ugyan, de meglátott bennünket a Közösségi Háznál, és szólt, hátha mi tudunk segíteni. Az óvodán keresztül átmentünk az iskolához, megnéztük a baglyot, amely a hátára fordulva feküdt. Visszafordítottuk, de mindhiába, nem tudott sem menni, sem pedig repülni. Próbáltuk felültetni faágra is, de nem tudott megkapaszkodni. Nem volt mit tenni, először is helyet kellett neki találni, nehogy kutya vagy macska martalékául essen. Utána vizet, ennivalót vittünk neki, de nem kellett a madárnak semmi.

Vasárnap László fiam folyamatosan átjárt a bagolyhoz, aki időközben az Olga nevet kapta tőle. Vitte a friss vizet neki, etette, hogy le ne gyengüljön. Majd telefonált Búvár doktor úrnak, aki megadta a Körös-Maros Nemzeti Park telefonszámát, melynek Természetvédelmi Őrszolgálata tud segíteni az ilyen esetekben. Most is így történt, az őrszolgálat szakembere jött ki hétfő délután, elszállította, s így biztos kezekben tudhattuk a balesetet szenvedett erdei fülesbaglyot.

Azért hogy a hasonlóan nehéz helyzetbe került madarakon segíteni lehessen, közreadjuk azt a telefonszámot, amelyen hasonló esetben segítséget lehet kérni:

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága

Tel.: 66/313-855

Horváth Judit