Nem csak a házunk táján söpörtünk...Végegyházán

Hagyományos környezet- és természetvédő akciónkra október 20-án, egy gyönyörű napsütéses őszi délután került sor, s eközben most is lehetőséget adtunk a Barangoló Közösségi Házban, hogy a végegyháziak „megszabaduljanak” elektronikus hulladékaiktól.

A Barangoló Közhasznú Egyesület és a Végegyházi Sporthorgász Egyesület  Miénk Itt A Tér akciója számára elképzelni se lehetett volna szebb időt, mint a mai, ahogyan kívántuk, az időjárás is a környezetvédők mellé állt. Szemétszedő túránk egyben kellemes őszi sétának is bizonyult, melyen a hasznos munka mellett nagyon jól éreztük magunkat.

Mivel a Zöld Manó vetélkedőben részt vevő csoportok közül csak a legnagyobbak, az 5. és a 6. osztályosok jöttek el, mindannyian nagy, több kilométeres portyára indultunk el, hogy az utunkba eső szemetet zsákjainkba gyűjtsük. Ez nem is igazán munka volt, hiszen csapatunk fiatal átlagéletkora garantálta, hogy a komolyság csak nyomokban legyen felfedezhető utunk során, de a kezek azok szaporán kapkodták a felfedezett hulladékot, tiszta maradt utánunk az út. Jártunk a végegyházi kis- és nagy ligetben is, a Széchenyi utat is végigjártuk.

Sehol sem találtunk sok szemetet, ami községünk lakóit dicsérik. Ezt követően kiértünk a vasútállomásra. A menetrendszerű vonat elhaladtával Kovácsháza felé indultunk a sínek mellett. Itt már elkeserítőbb volt a helyzet. Fólia, üveg, konzerves doboz, edények, papírhulladék akadt halmokban utunkba, elképzelni sem tudjuk, vajon kinek éri meg idáig kihozni ezeket a dolgokat, hiszen ide csak gyalog lehet eljutni. Mi most jóval a vasúti híd utánig összeszedtünk mindent, s csak reménykedünk, hogy nem lesz utánpótlás.

Majd a Száraz-ér mellett elmentünk a zsilipig. A horgászok dicséretére legyen mondva, szép tiszta volt az érpart. A zsilip előtti kanyarban viszont most is találtunk lerakatot, ide sajnos még mindig szívesen kihozzák egyesek a szemetüket.

Hasznos munkánk mellett persze sokat nézelődtünk, ilyenkor nagyon szép a természet, érdekes helyeken jártunk. Sokat időztünk a vasúti híd alatti alagútban, a zsilipnél. A Száraz-ér nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek szívéhez is közel áll. Mire visszaértünk a Közösségi Házhoz, persze jól elfáradtunk, de mindeközben nagyon jól éreztük magunkat együtt, ez tompította környezetvédő túránk „gyötrelmeit”.

Míg mi óvtuk a természetet, addig a Barangoló Közösségi Házban is folyt az élet, hiszen egyrészt folyamatosan hozták az elektronikus hulladékot. Ezzel a lehetőséggel már ötödik éve állunk a végegyháziak rendelkezésére, őszönként nálunk megszabadulhatnak feleslegessé vált elektronikus eszközeiktől, s mi megszervezzük, hogy ingyen átvegyék azokat, sőt most már második éve ki is jönnek érte. Ezzel a szolgáltatással is könnyítünk a háztartásokon, s aki élni kíván vele, ilyenkor megteheti, csak el kell hoznia a gyűjtőhelyünkre.

A mai délután arra is alkalmas volt, hogy a gyermek szakkörök működési helyét rendbe tették a szorgos felnőttek, fákat ültessenek el, és a Közösségi Ház melletti kerítést is felállítsák önkénteseink. E helyen lesz majd egyesületünk komposztálója is, hiszen a környezetvédelem folyamatosan fontos szerepet játszik az életünkben, Miénk Itt A Tér!

Őszi környezet- és természetvédő akciónkat támogatták, segítették: Gyebnár Tibor, Szántó László, Barangoló Közhasznú Egyesület, TAPPE Kft., Trenalux Kft., Végegyháza Községi Önkormányzat és a Végegyházi Sporthorgász Egyesület.

Horváth Judit