Fókuszban a környezetvédelem

2009. május 6-án, 17 órai kezdettel első alkalommal találkoztak egyszerre mindhárom település azon szervezetei a Remedium Kht. Idősek Klubjában, akik a Zsibrik-dombi Csillagtúra létrehozásán fáradoznak.

Kaszaper, Tótkomlós és Végegyháza képviseltette magát azon a megbeszélésen, ami már túlmutatott a tervezgetésen, és gyakorlati feladatokat is osztottak egymás között.

A kaszaperi polgárőröket Homoki Sándor elnök, Bobor István alelnök, - aki egyben önkormányzati képviselő is - Havancsák Szabolcs és Kocsor Jenőné, a tótkomlósi Száraz-ér Társaságot Gyivicsán András elnök, aki egyben a polgárőr egyesület tagja is, a végegyházi polgárőröket Elek János elnök, és a Barangoló Közhasznú Egyesületet pedig Horváth Judit és Juszkó Natália képviselte.

A megbeszélésen véglegesítették a szervezetek azon akaratukat, hogy együttműködésükből megszülessen az a három településről induló csillagtúra útvonal, amelynek központja a végegyházi Zsibrik-domb, s amely kifejezné azt is, hogy sokkal több köti össze az itt élőket, mint a szomszédság. A turistaösvény szimbólumául a zöld háromszöget választottuk, így kívántuk kifejezni a három település környezetvédelemnek és természetóvásnak elkötelezett szervezeteinek és lakosainak az összefogását. A Zsibrik-dombon kerülne kialakításra egy pihenőhely, ahol asztalok és padok szolgálnák a kirándulók kényelmét és pihenését. A turistaút karbantartását a településektől a dombig az érintett település civil szervezete biztosítaná, míg a pihenőhelyet közösen óvnánk és takarítanánk. Az útvonalat 2009. májusában szeretnénk felavatni, és ez után minden évben a Madarak és Fák napján itt összejönni egy közös találkozóra. Az ösvény megnyitásáról a túra központjában elhelyeznénk egy emléktáblát az összefogásunkról. Napokon belül minden település képviselői elkészítik a saját útvonaluk nyomvonaltervét. A pihenőhelyre a padokat és asztalokat Homoki Sándor ajánlotta fel. Ha a szükséges engedélyeket időben be tudjuk szerezni, akkor reményeink szerint már május végén kipróbálhatják az érdeklődők.

Mivel együttműködésünk nem merül ki csak a turistaút létrehozásával, szót kerítettünk egyéb fontos teendőinkről is. Megegyeztünk abban, hogy az érintett polgárőr szervezetek munkájuk során fokozottan fellépnek a környezetkárosítások ellen. Kiemelt feladat ez ebben az évben a polgárőr egyesületeknél. Mint kiderült, az Országos Polgárőr Szövetség megállapodást kötött a szakhatóságokkal, hogy fokozottan közreműködik a környezetrongálások elleni harcban. Így a két terv összetalálkozott, és kölcsönösen tudjuk egymás munkáját segíteni. Szerettük volna a helyi védettség és műemlékvédelemmel kapcsolatos egységes fellépés témakörével is foglalkozni, de mivel csak a Kaszaperi Önkormányzat képviseltette magát, az érintett téma nem került napirendre. Beszéltünk a Száraz-ér vízpótlására tett erőfeszítésekről, és ezek eredménytelenségének okairól.

Eredményesen zárult a kerekasztal beszélgetés, hiszen nem csak számos konkrét feladatot osztottunk el, hanem néhány alapvető stratégiai kérdésben megegyeztünk. Többek között továbbra is összehangoljuk takarítási akcióinkat, növeljük a telepített facsemeték számát. A megjelentek egyetértettek abban, hogy az egész akciónkra jellemző kell, hogy legyen, ne azt keressük, hogy miért nem tudunk valamit megoldani, hanem a legkisebb közös érdekek mentén együttműködve, egymást segítve és erősítve próbáljuk megőrizni utódainknak ezt a tájat, és ezeknek a területeknek a történelmi emlékeit.

- HL -