V. Végegyházi Tapossa-Laposra Nap

A Barangoló Közhasznú Egyesület ötödik alkalommal rendezte meg községünkben hulladékcsökkentő akcióját, melyen 2015. március 28-án délelőtt hat osztály versengett az elsőségért a Barangoló Közösségi Házban.

Egyesületünk 2010-ben indította útjára az Örökzöld környezetvédelmi oktatóprogramját, melybe óvodások és iskolások is aktívan bekapcsolódtak. Zöld Manó és Barangoló Benő invitálta őket újabb és újabb érdekes játékra, melynek során játszva tanulhatták meg a környezetvédelmi praktikákat, válhattak önkéntelenül környezettudatosabbá.

A feladatok között tagadhatatlanul a legnépszerűbb a PET palackok taposása volt, melynek során az osztályok versenyeztek abban, hogy ki gyűjt több műanyag palackot, s abban is, ki toboroz a legtöbb segítőt e cél érdekében. Azóta minden évben megrendezzük tavasszal e hulladékcsökkentő versenyt, s egyre nagyobb kedvvel és teljesítménnyel vesznek részt benne a gyerekek.

Idén, az immár öt éves Zöld Manó hívta játékos versengésre a gyerekeket és segítőiket. Hat lelkes osztály jött el ezen az időjárás jóvoltából csöppet sem barátságos napon. Mert bizony kora reggel még az eső is csöpörgött, a szél is fújt. De az égiek is környezetvédők lehetnek és a gyerekeket is szeretik, mert az eső elállt, így szerencsénkre az érkező palackos zsákokat már az udvaron gyűjtögethették össze az osztályok.

Kilenc órára szép nagy kupacok kerekedtek belőlük, majd jöhetett a számolás. A zsákokból kikerült palackokat számolás után kupacokba dobáltuk, ha kupak volt rajtuk, azokat előtte levettük, s külön gyűjtöttük. Majd a hat osztályos kupacot összetereltük egy óriási nagy kupacba, ami nem is volt egyszerű.

Egyrészt a mennyiség miatt, másrészt mert a szél hol segített, hol pedig nem. Amikor ezzel a művelettel készen lettünk, természetesen most is lefényképezkedtünk idei gyűjtésünk eredményével, majd jöhetett a PET palackok laposra taposása.

Ez mindig nagy élmény mindenki számára. A palackok puffogó hangja keveredik a gyerekek sikongatásával, ahogyan élvezettel ugrálnak a puha palackokon. Közben persze a sok-sok palack egyre laposabbá válik.

E nem kis munka után szembetűnő volt, mennyivel kisebb halom vált a palackokból. Azért még így is volt jócskán, hiszen nem kis idő volt, mire újra zsákokba csomagoltuk őket.

Szerencsére sokan voltunk, így könnyebb volt. De azért mindenki elfáradt, jólesett egy kis pihenő.

Alapos kézmosás után bementünk a közösségi házba, ahol az asztaloknál finom kakaó és kalács várta a megfáradt környezetvédőket, akik rögtön neki is láttak falatozni. Persze közben kíváncsiak voltak az eredményre is.

Az V. Tapossa-Laposra Napon összesen 7.516 palackot gyűjtöttek a versengő osztályok, akik között az első helyezést a negyedik osztály érte el. Ők összesen 3.753 palackot gyűjtöttek, és 19 segítőt hoztak magukkal. Így abszolút győztesei voltak ennek a napnak. A fődíjuk ebben az évben egy 12.000 Ft-os pizza-lakoma lett, melyet elmondásuk szerint áprilisban közösen fogyasztanak el, egy biciklitúrával egybekötve. Természetesen a többi osztály is nyertese volt ennek a napnak, hiszen egy-egy focilabdával ajándékoztuk meg őket, hogy a következő évre is telve legyenek energiával.

Ismét egy feledhetetlen nappal lehettünk gazdagabbak, köszönjük támogatóinknak és segítőinknek: Fazekas Pékség Végegyháza, Gyovai Csanád és Király Rita, Rockdairy Kft., Elek Jánosné, Horváth Judit, Horváth László, Juhász Zoltánné, Takács Márk, valamint a résztvevő gyerekek és felnőttek, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a nap.

Barangoló Közhasznú Egyesület