A mai napunk az egészségé volt, vendégeink e téma szakemberei voltak. Először Matuska Sára védőnő látogatott el számunkra, aki interaktív beszélgetésre hívta táborosainkat. A gyerekek lelkesen feleltek a feltett kérdésekre, hamar összeszedték, mi minden szükséges az egészséges életmódhoz: a táplálkozás, a mozgás, a tisztálkodás és a lelki egészség.

A tisztálkodás témakörét gyakorlati példákon keresztül beszéltük meg, mit hogyan csinálunk a mindennapjainkban. Ezután Sára néni mindenkinek adott rajzot a táplálkozási piramisról, amelynek segítségével beszélgettünk arról, melyek a legfontosabb táplálékfajták, mi tartozik az egyes csoportokba. A piramis segítségével egészséges napi menüket is összeállítottunk közösen, amely azért is könnyű volt, hiszen az iskolában is gyakorlat az ilyen étrend.

Rövid szünet után a mezőkovácsházi Egészségfejlesztési Iroda két munkatársa, Némethné Jegyinák Tímea és Kocsis Anita volt vendégünk, akik játékos feladatokkal erősítették az egészségről tanultakat. A táborosok két csoportban oldották meg a feladatokat, s közben versenyeztek is egymással. Először totót oldottak meg, melynek kérdései az egészség különböző területeiről érdeklődtek.

Ezután a Kertészek és az Egészségesek csapata egy-egy puzzle-t rakott össze, s ha sikerült, sok-sok gyümölccsel találkozhattak a gyerekek a képen. Az ügyességé és a mozgásé volt a főszerep a következő feladatban, ahol egy vödörbe kellett beledobni egy pingpong labdát.

Az utolsó próba volt a legnehezebb és a legérdekesebb. Egy perc alatt kellett négy almát egymásra helyezni úgy, hogy legalább 3 másodpercig kitartson az almatorony. Mindenki megpróbálkozott vele, de csak Varga Vikinek sikerült, nagy tapsot kapott ügyessége.

A verseny itt véget ért, méghozzá a Kertészek győzelmével. Ajándékot persze mindenki kapott. egy-egy efi-s karkötőt és almákat, mellyel lehetett még próbálkozni a toronyépítésben, de a végén úgyis a táboros gyomrokban landol majd.

Az ebéd és a „csendes” pihenő után ma is próbálták a közös táncot a lányok, mely ma is bulival ért véget. Mai közös képünk pedig – Judit néni kérésére – a nagy labdákkal készült, hiszen „őket” mindenki szereti!