A Barangoló Közhasznú Egyesület és a Végegyházi Sporthorgász Egyesület kilencedik alkalommal rendezte meg hagyományos versenyét 2016. szeptember 25-én, melynek helyszíne a Száraz-ér helyett ismét a Végegyházi Horgásztó volt.

A tavalyi évhez hasonlóan sajnos a Száraz-ér vize most sem volt alkalmas arra, hogy horgászversenyünket ott megrendezzük, de a sporthorgászok idén is helyet biztosítottak a végegyházi kötődésű nagy ho-ho-ho horgászoknak, hogy megmérkőzzenek.

Az idő is kedvezett ezen a szép vasárnapon, inkábba vállalkozó kedv csappant meg. Sajnálhatják is a lusta horgászatot kedvelők, hogy nem jöttek ki, mert igen jó hangulatú versenyünk volt a mai napon. Bár a versenyzők ezt egyáltalán nem nehezményezték, hiszen mint mondták, így mindenkinek nagyobb esélye volt az helyezések elérésében.

Reggel nyolc órakor a horgászhelyek kisorsolásával kezdtük, melyet érkezési sorrendben stílszerűen a vándorkupából húztak ki versenyzőink. A verseny szabályait Horváth László ismertette, bár szinte mindenki régi motoros volt, jól ismerték már a helyi rendet. Mivel a Száraz-éren jószerivel csak kis halakat fogtunk, ezért a versenyhalak is csak keszegek és kárászok közül kerülhettek ki,a nagyobb halakat, pontyot, amurt, csukát rögtön vissza kellett engedni, nem vehettek részt a mai versenybe.

A helyek elfoglalása után közel négy óra aktív horgászat következett. Csoda csalik, speciális és hagyományos módszerek segítségével igyekezett mindenki minél több halat fogni, hiszen sosem lehet tudni, hogy a szomszéd milyen szerencsével bír. Horgászaink persze nem csak maguknak, de a többieknek is szurkoltak, sőt a jó időben néhányan kilátogattak a tóra, megnézni az eredményt.

Míg a versenyzők a halakat imádkozták ki a tóból, addig készült az ebéd is. Mikula Melinda debütált a mai napon bográcsos paprikás krumplival, hogy a verseny végén megéhező horgászokat megvendégelhessük. Ők még javában küzdöttek a víz szélén, de az időben elkészült ebéd első kóstolásakor mi már tudtuk, milyen finomság vár rájuk.

Az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, vajon ki fogta a legtöbb halat, hiszen jó néhányan csak úgy kapkodták ki a halakat. Ehhez a mérlegeléskor tudtunk pontos adatokat.

Pontban délben a versenyzők befejezték a versenyt, és Barta Lajos mindenkinek a fogását megmérte. A legtöbben egy kilogramm felett fogtak kishalat, de volt, aki több kilót is fogott, a szákban csakúgy nyüzsögtek a kis keszegek.

S ha azt is figyelembe vesszük, hogy némelyik igazán picurka volt, akkor a több kilónyi mennyiség igazán irigylésre méltó teljesítmény volt.

A mérlegelés után következett az eredményhirdetés.

Elsőként a tavalyi győztes, Kovács Dávid vehette át a horgászplakettjét.

Az idei évben a verseny abszolút győztese, a felnőtt kategória I. helyezettje, Kovács Kinga lett, aki egy évig őrizheti a verseny vándorserlegét, a Nagy Ho-Ho-Ho Horgászkupát. A serleg tehát ebben az évben nem ment messzire, családon belül maradt.

A felnőtt kategória II. helyezettje Kovácsné Molnár Tünde, III. helyezettje pedig Molnár László lett.

A gyermek kategóriában I. helyezett Kovács Dávid lett, II. helyezett pedig Máté Gergő.

A hagyományos verseny utáni csoportképünk elkészülte után pedig jöhetett a finom ebéd, amely mellett még meg lehetett beszélni a verseny izgalmait.

A IX. Nagy Ho-Ho-Ho Horgászverseny támogatói, segítői: Barta Lajos, Gyebnár Tibor, Horváth Judit, Horváth László, Mikula Melinda, Paulik Jóska, a Barangoló Közhasznú Egyesület, Végegyháza Községi Önkormányzat és a Végegyházi Sporthorgász Egyesület.

Jövőre a tízedik versenyünkre készülünk, remélhetően a Száraz-ér mellett. Leendő versenyzőink közé visszavárjuk az eddigi győzteseinket is, hogy összemérjék erejüket! Addig lehet edzeni!!!

Horváth Judit