Hamarosan itt a nyári szünet, s a Barangoló Közhasznú Egyesület Barangoló Bejárós Tábora is kezdődik. 2017. július 03-28-a között várjuk ismét a táboros gyerekeket Közösségi Házunkban, természetesen térítésmentesen.

Hogy telik az idő, már kilencedik alkalommal készülünk táboros életünk programjaira. Négy héten át, reggel 8 órától délután 4 óráig gondoskodunk a gyerekekről, velük együtt éljük mindennapjainkat. Délelőtt mindig kötött programokat biztosítunk, ebéd után pedig mindig szabad a játék. Lesznek hagyományos programjaink, hiszen a környezetvédelem, az egészséges életmód, a sport, a kézműveskedés és a kirándulás mindig fontos szerepet kap nálunk ilyenkor. A gyerekek is tettek már javaslatokat arra, mi mindent szeretnének majd csinálni. De lesznek újdonságok és meglepetések is!

S mint mindig, az idén is lesz egy fő motívum, amely köré „építkezünk”. Most az öt elemmel ismerkedünk meg különböző módon. Táborunk négy héten át zajlik, s minden hétre jut egy fő elem: a föld, a víz, a levegő és a víz. S hogy mi lesz az ötödik elemmel?  Vele (velük) folyamatosan találkozhatunk júliusban a Barangoló Közösségi Házban, hiszen az ötödik elem - „az elme hatalma az anyag felett” - táboros életünk minden napján a gyerekek lesznek, akik egy-egy adott feladatot megoldanak, no persze sok játékkal fűszerezve.

A tábor első hetében most is gyűjtjük a papírt és PET palackot is, minden felajánlást szívesen fogadunk, hiszen az érte kapott pénzből jégkrémeztetjük a gyerekeket. S valahogy mindig úgy történik, hogy mindig akad valami finomság még a ládafiában, amivel megörvendeztetjük táborosainkat.

A Barangoló Bejárós Táborban önkénteseink gondoskodnak arról, hogy most is feledhetetlen négy hetet tölthessenek nálunk a táboros gyerekek.

Barangoló Közhasznú Egyesület

Barangoló Bejárós Tábor 2009:

Barangoló Bejárós Tábor 2010:

Barangoló Bejárós Tábor 2011:

2011 - Focitábor, Íjásztábor, Horgásztábor egy-egy héten át:

 

 

Barangoló Bejárós Tábor 2012:

2012 - Szabadidősport-tábor, íjásztábor, horgásztábor egy-egy héten át:

 

 

Barangoló Bejárós Tábor 2013:

Barangoló Bejárós Tábor 2014:

Barangoló Bejárós Tábor 2015:

Barangoló Bejárós Tábor 2016: