Töklámpások születése

A végegyházi általános iskolások 2009. november 6-án töklámpásokat készítettek a művelődési házban.

Nemrégen volt halloween napja, s a felső tagozatos gyerekek hagyományosan ilyenkor töklámpásokat szoktak készíteni. Ebben az évben az alsósok is nagy izgalommal készültek erre a foglalatosságra. De mire is jó a lámpás, és miért tökfej a „búrája”?

A halloweenkor használt kivájt vigyorgó töklámpás angol nyelvterületen elterjedt neve: Jack O’Lantern. A történet szerint nevét egy Jack nevű részegestől kapta, aki az ördögtől olyan ígéretet csikart ki, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ez egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét. Amerikában az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel.

A gyerekek ezen a pénteki napon reggeltől már folyamatosan hozták a különböző formájú, színű és méretű tököket. Mindegy, hogy milyen, csak faragni lehessen. Ami nem is olyan egyszerű dolog. Hiszen ahhoz, hogy a lámpás belekerülhessen először meg kell „skalpolni”, azután alaposan ki kell szedni a belsejét. S közben lehet tervezgetni, milyen is legyen az arca? Ehhez mindenki kapott egy kis segítséget, minden osztály kapott képeket már elkészült lámpásokról. Alapnak ez nagyon jó volt, de mindenki egyéni ötleteket is belevitt az arc formálásába. Jó óra alatt szorgalmasan gyűltek a kész töklámpások, melyek akkor keltek igazán életre, amikor belsejükben lángra kapott a mécses, s a sötét teremben világítottak a tökarcok. S hogy ne csak mi gyönyörködjünk bennük, kivittük a művelődési ház bejáratához, hadd lássa mindenki műveinket. Reméljük, mindenkinek tetszenek majd!

 - HJ -