Valakinek mindig sikerül

A csapatversenyt egy hét múlva az egyéni követte. Február 6-án délelőtt 9 órakor elhangzottak a megnyitó szavai. Ezen a szombaton rendezték meg a középiskolás egyéni és általános iskolás csapatversenyt.

 Három éve arról olvashattak, hogy én, Szemerédi Mónika megnyertem a megyei versenyt és az országos a következő. Most három év után nagy büszkeséggel írom le, hogy a húgom, Szemerédi Beáta nyerte a megyei korcsoportos sakkversenyt. Elmondása szerint sokat köszönhet egykori tanárának Szlamcsik Andrásnak, a mi Bandi bácsinknak. Úgy is mondhatnám, neki ez volt az élete. Nagyon sok diáknak átadta tudását, és bevezetett mindenkit a sakk rejtelmeibe. Most is csak köszönettel és hálával tartozunk neki. De meg kell említenem Bacsur Imre tanár urat és édesapját, akik feláldozzák szabad idejüket, hogy csiszoljanak tudásunkon.

 

Az egyéni versenyen részt vett még középiskolánkból a mezőkovácsházi Hunyadi János Közoktatási Intézményből Mészáros Johanna, Duba Péter, Horváth András, Oláh Tibor, Tóth István, Szemerédi Beáta és Szemerédi Mónika. Az ötödik korcsoportos fiúknál Tóth István negyedik, a lányoknál Szemerédi Beáta első, Mészáros Johanna harmadik helyezést ért el. A hatodik korcsoportos lányoknál pedig Szemerédi Mónika harmadik helyezést ért el. Büszkék lehetünk magunkra, és én személy szerint a húgomra vagyok a legbüszkébb.

 

Köszönjük mindenkinek a fáradságos munkáját, és jövőre még többen szeretnénk az országos versenyen részt venni. Addig is gyakorolunk, és csak sakkozunk és sakkozunk.

Szemerédi Mónika
Fotó: Bacsur Imre