Bal lábat a jobb után

A Végegyházi Általános Iskola október 13-án, délután 2 órától rendezte hagyományos mezei futóversenyét diákjainknak, de idén sok meglepetéssel.

Most ősszel nem csak az alsó tagozatos diákok, de a felsősök is szép számmal jelentkeztek a versenyre, s természetesen nagyobb szurkolótábora is volt rendezvényünknek. A Mezőkovácsházi Városi Könyvtár „Együtt a könyvtárral” pályázatával ebben a tanévben számtalan iskolai programunk megrendezése vált könnyebbé, s ezek közül a mai futóverseny, mely a Bal lábat a jobb után címet viselte az első volt a sorban. Fehérné Talpai Erika vezetésével korcsoportonként indulhattak a fiúk és a lányok, hogy megméressék magukat.

 

Természetesen az alapos bemelegítés sem maradhatott el előtte. S milyen jó, hogy ennyien voltunk! Nem volt hiány hangos buzdításban, együtt szurkoltunk be mindenkit a célba. A verseny szépsége, hogy nem csak a helyezettek lehettek elégedettek, hanem minden induló büszke lehetett teljesítményére.

 

Bármilyen izgalmas is volt a verseny, s bármilyen sokan vettek részt, egyszer csak véget ért, s utána jöhetett az eredményhirdetés. Ebben az évben – a pályázati támogatás jóvoltából – bizony sok-sok ajándékot kaphatott minden résztvevő: emléklapot, üdítőt, banánt, narancsot és almát, sőt a helyezettek még büszke tulajdonosai lehettek egy-egy éremnek is.

S végezetül hadd következzen a Bal lábat a jobb után mezei futóverseny résztvevőinek és helyezettjeinek névsora.

1-2. osztályos lányok:

I. Mráz Fatime

II. Sárközi Tamara

III. Sipos Bianka

Gál Noémi, Medve Veronika, Győri Nikolett, Korógyi Adél, Deák Henrietta.

1-2. osztályos fiúk:

I. Nagy Marcell

II. Kopócs Krisztián

III. Grevletyi István

Faragó Richárd, Diósi Roland, Csurár Martin, Csurár Ákos, Bács Béla, Jámbor Sándor, Faragó Valter, Andrej Bence, Jámbor Martin.

3-4. osztályos lányok:

I. Tóth Dóra

II. Máté Sára

III. Sipos Adrienn

Nagy Mária, Sipos Dominika, Jámbor Krisztina, Cséffai Csilla, Puporka Emese

3-4. osztályos fiúk

I. Rádai Szabolcs

II. Csurár Csaba

III. Harczman Dávid

Vágó Dániel, Sipos Zoltán, Faragó István, Rádai Barnabás, Hodroga Márk, Sárközi József.

Felső tagozatos lányok:

I. Sipos Regina

II. Faragó Stella

III. Sipos Angéla

Györgyi Emese, Gedó Judit, Mezei Katalin, Szegedi Zsófia, Lipták Lilla, Molnár Vivien, Csurár Hermina, Faragó Vanessza, Angyal Karolina.

Felső tagozatos fiúk:

I. Pekár Dávid

II. Kopócs Krisztián

III. Bakó Krisztián

Papp Zolt, Nagy Patrik, Györgyi Tamás, Kurucz Dávid, Gedó Attila, Csúz Dániel, Nyári Mihály, Bálint József, Pekár Adrián, Tóth Krisztián, Csurár Rajmund, Angyal József.

Minden résztvevő diákot elismerés illeti kitartásáért. Jól éreztük magunkat ezen a délutánon.

- HJ -