Száraz-ér, a mi vizünk

Az ADA Gondozó Nonprofit Kft. és a Barangoló Közhasznú Egyesület közösen rendezte meg a Száraz-ér, a mi vizünk című fotó kiállítást az ADA Idősek Klubja épületében. A megnyitóra 2010. november 15-én,  hétfőn 15 órakor került sor.

A vendégeket először az Alkony Nyugdíjas Klub kórusa szórakoztatta, a vegyes népdalcsokor nagy sikert aratott. Utánuk Baráth Mihály, községünk alpolgármestere nyitotta meg a kiállítást. Többek között méltatta a képek alkotójának, Horváth Juditnak azt a munkáját, amellyel folyamatosan megörökíti a Száraz-ér mindennapjait, és ezen a kiállításon elénk is tárta azokat.

 

Néhány képen még az őslakos végegyháziak sem ismerik fel a saját vizüket, olyan nagynak és természetesen vadnak tűnik a mi kedves kis vízfolyásunk. A környék szépsége olyan érték, amelyet ki kell aknáznunk, amely mindannyiunk öröksége, és amit meg kell őriznünk. A megnyitó után a képek készítője megköszönte a kórusnak a műsort és Baráth Mihálynak a méltató szavakat, s minden vendéget arra biztatott, nézzék meg alaposan a fotókat. Ezzel a hivatalos program véget ért, folytatódott a képek nézegetése.

 

Közben egy-egy kép felidézett emlékeket a látogatókban, mely sokakból kikívánkozott. Gyermekkori emlékeket meséltek, tájrészleteket ismertek fel vagy éppen azt találgatták, hogy egy-egy képrészlet hol készülhetett. Nem csak a képek kerültek bemutatásra, hanem az egyesület két környezetvédelmi témájú akciójáról is megtudhattak az érdeklődök minden fontos információt. A Miénk itt a tér és az Örökzöld környezetvédelmi programok a végegyházi környezet óvását, és a lakosság környezettudatos életmódját igyekszik elősegíteni.

Maga a kiállítás igyekszik képet adni az ér arculatának változásáról évszakonként, megpróbálja bemutatni az állat- és növényvilágát, és felfedni az emberek nyomait. Aki látta a kiállítást, maga döntse el, hogy sikerült-e?

A képeket péntekig még bárki megnézheti a Széchenyi út 15. szám alatt, mindenkinek ajánlom.

- HL -