Kísérleti délután

A végegyházi általános iskola diákjai még többet tudhattak meg a fizikáról és a kémiáról 2011. január 20-án délután a művelődési ház nagytermében.

Maczák Andrásné Ica néni, iskolánk fizika tanára invitálta tanulóinkat, hogy érdekes kísérletek segítségével felkeltse kíváncsiságunkat tantárgya iránt.

Ehhez a felsős tanulók közül számos segítőtársa volt, akik az egyes „varázslatokat” bemutatták számunkra. S valóban sok varázslatra képes a fizika!

Hiszen ki gondolná, hogy egy „varázsgömb” neoncsövet is képes megvilágítani? A főtt tojást is sikerült egy lombikba csalogatni. A közönséges levegő is számtalan érdekes dologra volt képes. Saját készítésű ital automatát is láthattunk, ahol a beöntött víz üdítővé változott át. Megismertük a robbanva forró vizet, a szerelemhőmérőt és tornádót is láttunk. Sőt, a „beteg” lufi akupunktúrás kezelésének is tanúi lehettünk. 

S ezen kívül még számtalan kísérletet mutattak be nekünk a felsősök, Ica néni irányításával.

Majd mindezeket a kistanárok segítségével a néző gyerekek is kipróbálhatták, megtapasztalhatták, mindenki nagy örömére.

Ezt követően Ica néni vendége következett. Andi néni Mezőhegyesről jött el hozzánk, hogy a kémia boszorkánykonyhájával ismertessen meg bennünket. Ez sem volt kevésbé érdekes, hiszen a tűzijáték színpompája és a csillagszóró fényjelensége is megjelent a kísérletek során.

S végül a nagyok mindenkinek készítettek szívószálból sípot, úgyhogy hamarosan véget nem érő hangzavar tette emlékezetessé ezt a délutánt.

- HJ -