Amikor a tanítvány legyőzi a mestert

Ismét megrendezésre került a Végegyháza Kupa egyéni sakk bajnokság 2011. március 20-án a végegyházi Napközi Konyhán.

Végegyháza Község Önkormányzata és a Barangoló Közhasznú Egyesület második alkalommal rendezte meg ezt a régi hagyománnyal rendelkező sakkversenyt, melyet sok éven át Szlamcsik András neve fémjelzett. Bandi bácsi betegsége után a sakkélet lanyhult, majd megszűnt községünkben, de a sakkot szeretők száma nem. Ebben az évben 17 versenyző nevezett be a megújhodott versengésre, hogy összemérje erejét, és jó sakkjátszmákat játsszon.

A rendezvény kezdetén azokra emlékeztünk, akik már nem lehetnek közöttünk: Császár Józsefre, aki a Végegyházi Sakk-kör alapító tagja volt, Császár Vilmosra és Halász Mihályra. Ezt követően Baráth Mihály, községünk alpolgármestere nyitotta meg a versenyt, emlékezve az egykori végegyházi sakkélet eredményeire, s az élénk közösségi életére. Majd Kovalcsikné Borombós Edit, aki idén is elvállalta a versenybíró tisztét, elmondta a verseny szabályait, jó versenyzést kívánva mindenkinek.

A verseny 7 fordulós svájci rendszerben került lebonyolításra, játékosonként és játszmánként 15-15 perc játékidővel. A helyezések eldöntésében a több szerzett pont döntött.

Érdekes és izgalmas játszmák zajlottak e délelőttön is, erről igazán a sakkozók tudnának beszélni. Amit mi – amatőrök – is láthattunk, hogy néhány hosszabb játszmát a többiek is körbeállták, s nem is igazán a szurkolás miatt, hanem maguk is eltöprengtek a lépéseken. Mert egy-egy mérkőzés igazi szellemi csata, ahol mindkét játékos tudása, előrelátása, technikája számít, s az erőfölényt mindig a megfelelő döntések eredményezik. Ahogy a hetedik fordulóban egyre több játszma zárult le, már látszódtak az eredmények is.

Régi szokás az is a sakkozók világában, hogy az ajándékok közül maguk a győztesek választanak, most is így történt. Így az eredményhirdetésen mindenki neki tetsző ajándékkal lett gazdagabb. Az első helyezett pedig most is tulajdonosa lett egy esztendőre a Végegyháza Kupa vándorserlegnek. Végegyháza egyéni bajnoka 2011. évben Sári Márk lett, aki így mesterétől, Szlamcsik Andrástól hódította el a fődíjat. Bandi bácsi pedig büszke volt tanítványára, akitől ebben az évben „kikapott”.

 

Eredmények:

I.: Sári Márk

II.: Szlamcsik András

III.: Fülöp József

IV.: Szemerédi Mónika

V.: Horváth András

VI.: Cséfán Ákos

Legeredményesebb ifjúsági leány versenyző: Szemerédi Beáta

Legeredményesebb ifjúsági fiú versenyző: Sári Márk

Legidősebb versenyző: Kiss Károly

Legfiatalabb versenyző: Tataru Lucian

A helyezettek és a különdíjasok oklevél- és tárgyjutalomban részesültek, melyeket versenybírónk, Editke adott át.

Ez után következett a hagyományos ebéd, melyet mindenki jóízűen fogyasztott el. A verseny után mindenkinek jólesett egy kicsit pihenni, beszélgetni.

E nap támogatói: Dr. Búvár István és családja, Horváth András, Király Sándor és családja, Kunos Lászlóné, Mikula István és családja, Rádai János és családja, Sári László és családja, Sárközi József és családja. A rendezvény lebonyolításában segítettek: Andrej Attiláné, Juszkó Natália, Kovalcsikné Borombós Edit, Mikula István,  Rádainé Kunos Klára, Sárközi Erika, Takács Márk. Köszönjük!

- HJ -