Kalandtúra Végegyházán

Negyedik alkalommal rendezte meg a Barangoló Közhasznú Egyesület és az iskola Szülői Munkaközössége a Föld Napja Kalandtúrát 2011. április 16-án, szombaton a Gyűjteményes Házban.

Április 22-én ünnepeljük a Föld Napját, de kalandtúránk szervezése már hónapokkal ezelőtt kezdődött, hiszen Juszkó Natália, a Barangoló KHE elnökségi tagja már régóta kezdte gyűjteni a feladatokhoz az ötleteket. Régi hagyomány, hogy napokkal a túra előtt összegyűlnek a segítők, s a tervek kivitelezése ekkor ölt igazán testet. A kalandtúra reggele pedig mindig az ebéd előkészítésével kezdődik, mely most is a bográcsban főtt paprikás krumpli volt.

 

S hamarosan megérkeztek az első fecskék, majd sorban a többiek is, a nap főszereplői, a csapatok résztvevői. Ebben az évben már nem csak az általános iskolába, de az óvodába is eljuttattuk versenyfelhívásunkat, ötfős csapatokat toborozva a nagy kalandhoz. A gyerekek nem sokat kérették magukat, 12 csapat jelentkezett, köztük egy óvodásokból verbuválódott, hogy összemérjék erejüket. Minden csapat regisztrációkor kapott egy-egy térképet is, hogy el ne tévedjenek kis falunkban, s mert így izgalmasabb lesz majd állomásról állomásra vándorolni.

Pontban 10 órakor felsorakozott a közel száz gyermek és felnőtt a Barangoló Gyűjteményes Ház pajtája előtt, s Molnár Vivientől meghallgathattuk, miért is ünnepeljük a Földünk napját, amely alkalomból mi most összegyűltünk.  Majd Juszkó Natália, a nap főszervezője ismertette a túra főbb információit, köztük természetesen a tíz állomást is bemutatta. A mai napon még egy meglepetésben is részünk lehetett, hiszen Kalmár Pál természetfotóiból kiállítást is tekinthettek meg a résztvevők.

A Föld Napja Kalandtúra eztán kezdetét vette, indulhatott a vetélkedés. Az első állomáson, még a Gyűjteményes Házban az elkészített menetlevelek kerültek értékelésre, s minden csapat elmondta az erre az alkalomra kitalált csatakiáltást is. Majd a következő állomás hosszabb séta után a tűzoltószertárnál várta a gyerekeket, ahol kirakós rejtvényt kellett összerakni, a nagyobbaknak még kérdésekre is kellett válaszolni.

Ezután jött a harmadik akadály, a mocsárjárás, de a merészebbek gólyalábon is átkelhetett a „lápos vízen”. A negyedik állomáson mindenki két-két nyilat lőhetett a kihelyezett céltáblába vagy fölé. Ez utóbbi sajnos nem ért pontot, de izgalmas feladat elé állította a csapattagokat.

Visszafelé haladva következett az ötödik fejtörő, melyet a piactéri asztaloknál kitöltendő totók helyes megfejtése okozott. E feladathoz előzetes felkészülési anyagot is biztosítottunk, reményeink szerint sok gyerek – és kísérő – tanulmányozta az előző hetekben. Majd következett a nagypálya akadálya, melyet csak akkor lehetett ügyesen legyőzni, ha meg sem rezdült az át-átlépett cövekhez kötözött madzag.

A József Attila utcai tekepálya adta a hetedik akadályt, s itt kiderült, hogy milyen egyszerű ennyi bábot kikerülni a golyóval, bár jó néhányan azért pontot is értek el egy-egy jól irányzott gurítással. Közeledvén a végállomáshoz a végegyházi ligetbe vezetett a csapatok útja, először lajhármászás következett, mely igazi erőpróba volt, nagy kitartást igényelve a csapattagoktól.

 Majd kicsit megpihenve tíz növényt kellett felismerni, melyekkel nap, mint nap találkozhatunk a környezetünkben. Tízedik állomásunk már a Gyűjteményes Házba irányította vissza a csapatokat, s itt a zsákban futás próbatételével kellett megbirkózni.

A feladatok és az út fáradalmát kipihenve ezután mindenki önfeledten játszott, míg az utolsó csapat is be nem ért. Bár izgalmakban még ekkor is volt részük a gyerekeknek, hiszen menet közben összeszámolva a szerzett pontokat kiderült, hogy háromszor két azonos pontszám is szerepel a végső pontok listáján. A holtverseny elkerülése érdekében ezek a csapatok plusz feladatot kaptak, kosárba dobtak.

Így sem tudhatta még senki, ki hogyan végzett, hiszen a végső eredményeket csak ezután lehetett összesíteni. Ezután következhetett csak az eredményhirdetés. Ehhez ismét felálltak a csapatok, síri csend lett, érzékelhető volt a várakozás feszültsége.

Hagyomány a kalandtúráink során, hogy minden versenyzőt megjutalmazunk, így most is kapott mindenki egy-egy tábla csokit és noteszt, a csapatoklevél mellé, s a helyezettek ezen kívül arany, ezüst és bronz érmet is kaptak a nyakukba. A díjakat Juszkó Natália, Jámborné Svorenj Szilvia, az SZM elnök és Horváth Judit, a Barangoló KHE elnöke adta át.

A negyedik Föld Napja Kalandtúrán a következő eredmény született:

I. Zöldikék Törpikék

II. Európa

III. Kungfu Panda

IV. Freedom

V. Puma

VI. Tavaszi Madarak

VII. Gömb

VIII. Pumák

IX. Bátor Kalózok

X. MacsEb

XI. Rosszcsontok

XII. Leveli Békák

Természetesen a legboldogabbak a helyezettek voltak, de a többiek is elégedetteknek tűntek, különösen azért, mert jöhetett a kicsit késői, de annál finomabb ebéd, a bográcsos krumpli paprikás. Mindenki jóízűen falatozott, még repeta is akadt bőven.

Újabb nagy kalandban volt részünk, különösen az ovis zöldikék-törpikéknek, akik nem csak első ízben vettek részt versenyünkön, de meg is nyerték azt. A megtelt pocakok, a rövid pihenés a továbbiakban pedig újabb mozgásra ösztönözte a gyerekeket, olyannyira, hogy vagy húszan hat óráig játszottak még a Gyűjteményes Ház udvarán bizonyítva, hogy milyen fáradhatatlanok is tudnak még lenni ebben az életkorban. Példát lehet venni róluk! Jövőre ugyanekkor, ugyanitt!

Sokan nyújtottak segítséget a kalandtúra megrendezésében: Andrej Attiláné, Bács Béláné, Barkanics Krisztina, Békési Szabina, Csontos Ildikó, Gyebnár Tibor, Gyenes Mihály, Horváth András, Horváth Judit, Horváth László, Jámborné Svorenj Szilvia, Juhász Csilla, Juszkó Józsefné, Juszkó Natália, Kalmár Pál, Kassai Kinga, Kemény Lajos, Kopócs Kornél, Kunos Ágnes, Mráz Jánosné, Paulik József, Prágai Ágnes, Rádai János, Rádainé Kunos Ágnes, Sárközi Enikő, Sárközi Erika, Szedlacsek Béla és családja, Szkupeny Anita, Takács Márk, Tóth Márta, Tóth Piroska, Tóth Zoltán, Ujfalusi Dániel, Vágó László, Vágóné Veszprémi Anna,  a programot a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás pályázata finanszírozta.

Ehelyütt szeretnénk megköszönni támogatásukat!

 

Horváth Judit