3. nap

A mai nap programja: újra papír készítése. Ehhez már tegnap előkészítettük az újságpapírt, ma pedig összeturmixolva egy kád vízben várta a massza, hogy a gyerekek munkához lássanak.

Táborgyűlés közben megismertük a papír történetét, felsoroltuk mi mindenre használjuk a papírt, s a táborosok azt is megtudták, milyen sok fát kell kivágni a papírkészítéshez. Bezzeg az újra papírhoz nem kell fa, csak használt papír. És a mai napon mi is környezettudatosak leszünk azáltal, hogy ilyen módon készítjük el a papirost.

Két csoportban dolgoztunk, az egyik csoport arról készített rajzot, mit teszünk környezetünk védelmében. Van aki sokat, van aki semmit, sőt van aki még árt is környezetünknek. Az elkészült alkotásokat ki is állítottuk a Gyűjteményes Házban.

A másik csoport pedig munkához látott az előkészített házi „papírgyárban”. Kemény Lajos készített nekünk olyan kereteket, melyekkel a beáztatott papírmasszából a megfelelő mennyiséget kimertük, majd jó alaposan lecsöpögtetve egy kicsit száradni hagytuk. Majd egy határozott mozdulattal kiütöttük egy konyharuhára a papírréteget, nyújtófával az utolsó vízcseppeket is kipréseltük belőle, majd a napon száradni hagytuk. S már készen is volt a saját készítésű papírlapunk.

Persze a gyerekek után mi, gyermekfelügyelők is gyártottuk a papírt, érdekes foglalatosság, mindenkinek tudjuk ajánlani. Arra is nagyon figyeltünk azonban, hogy minden merítés után jó alaposan kezet mossunk, és mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy a merítéshez használt tárgyakat, eszközöket másra más nem szabad használni.

A délutáni szabadfoglalkozás alatt is jó néhányan merítettek még papírt, ebből is látszik, jó szórakozás az újra papír gyártás!