15. nap

A pénteki kézműves foglalkozáson két csoportban dolgoztunk. Bent Rádai Rena mutatta meg a gyerekeknek, hogy gyümölcscentrifuga segítségével hogyan lehet színes mintákat varázsolni a papírtányérokra. Először is kellő méretűre vágtuk a tányérokat, majd mindenki saját ízlésének megfelelően festékpöttyökkel látta el a felületét.

Ezután Rena betette a centrifugába, s lehetett tekerni. A festékek szépen összekeveredtek, érdekesebbnél érdekesebb mintákat adva ki. A tányérszéleket sem dobtuk ki. Mindkét oldalát szépen kidíszítve, s néhányat összetűzve készen is volt a sok kígyó, amelyek felfüggesztve azóta is ott kígyóznak a Gyűjteményes Ház plafonján.

Amíg bent ezzel foglalatoskodtak a gyerekek, kint az udvaron is nagy munka folyt. A már ismert barlangrajzokat alapul véve, a barangolós ősemberek is elkészítették a maguk rajzait barlang híján házfalra. A vadászterületek térképe mellett az őskori állatrajzok kerültek megrajzolásra, valamint ahogyan az ősember ezekre vadászik.

A serénykedés után jöhetett a szórakozás, színes szappanbuborékok varázslása. Majd a pihenő után a „dínótojás megszerzése” volt a feladat, vagyis Laci bácsival rögbilabdával fociztak a táborosok.

A délutáni viharjelzés sajnos részben igaznak bizonyult, ugyanis kiadós esőben volt részünk. Persze ez nem aggasztotta a gyerekek, ebéd után mindenki visszajött a táborba, s mikor már zuhogott, „oktatófilmet” néztünk az őskorról. Rena hozott színes tésztákat is, amelyből még csodaszép ékszerek is készültek, aztán kisütött a nap, és folytattuk megszokott táboros foglalatosságunkat: a játékot.