Végegyházi focitáborosok a Grosics Akadémián

Augusztus első hetében zajlott a Barangoló Közhasznú Egyesület focitábora, amely –mint a táborokban megszokott – most sem maradt kirándulás nélkül. Így a gyerekek látogatást tettek a gyulai Grosics Katolikus Labdarúgó Akadémián.

2011. augusztus 5-én kerekedtek fel a focitáborosok, hogy felkeressék a labdarúgó központot. A tábor vezetője, Varga István szervezte meg a nagy kalandot, hogy a 13 gyerek ellátogathasson Gyulára a Grosics Akadémia újonnan létrehozott sportcentrumába.

Négy autóval, önkéntesek segítségével indultunk el a Gyűjteményes Ház elől, és nem egészen egy óra múlva érkeztünk meg a létesítménybe. A helyszínen Steigerwald Ernő, az intézmény vezetője várta kis csapatunkat, aki szívesen vállalta magára az idegenvezető szerepét.

Először mesélt a gyerekeknek az intézmény névadójáról, Grosics Gyuláról, aki az egykori Aranycsapat kapusa volt, legendás beceneve a „fekete párduc” volt, mivel ő védett először fekete mezben. Olimpiai bajnok, 86-szoros magyar válogatott sportoló, aki igazi példakép lehet a fiatalok számára. Ezek után kalauzunk végigvezetett minket a létesítményen, bemutatva a Grosics Katolikus Labdarúgó Akadémiát. Megmutatta az öltözőket, kiszolgáló helyiségeket és a tanácstermet is.

Természetesen a kiváló minőségű pályát is megnéztük, leültünk a cserepadra, és kipróbáltuk a lelátót. Eközben Ernő bácsi beszélt nekünk az akadémián sportoló közel száz gyerek mindennapjairól, az itt folyó munkáról.

Utunk során kipróbálhattuk az intézményhez tartozó pályákat is: két füves, egy műfüves és egy fedett műfüves pályát tesztelhettünk, hiszen ennyit tudhat magáénak az akadémia. Ezután Erdélyi Lajos, az utánpótlás csapatok gyúrója vezetett minket körbe az épület többi részében. 

 

Benézhettünk többek között az öltözőkbe, az edzői és bírói irodákba is. Végül a gyerekek focilabdát kaptak, és a fedett műfüves pályán azonnal rúgni kezdték a bőrt, megmutatva, mit tanultak Pista bácsitól az elmúlt egy hét alatt.

Azzal búcsúztunk el az intézménytől, hogy reméljük, néhány év múlva valamelyik focitáboros gyerek is az Akadémia fekete-zöld-fehér színeiben focizik majd.

A kirándulás támogatói voltak: Dékány Ildikó, Elek János, Erdélyi Lajos, Kemény Lajos, Steigerwald Ernő, Szántó László, Varga István és a Grosics Katolikus Labdarúgó Akadémia.

Dékány Ildikó

Fotó: Szántó László