Mezei futóverseny

A Végegyházi Általános Iskola diákjai szeptember 28-án délután ismét megrendezték hagyományos futóversenyüket, hogy kiderüljön, idén ki a leggyorsabb korcsoportjukban.

A szeptemberi napsütést kihasználva e napon délután kisétáltunk a falu széli nagy pályára, hogy a vállalkozó kedvű gyerekek összemérhessék futótudományukat. Alsó tagozaton közel félszázan indultak, de felső tagozaton is volt húsz jelentkező. Négy korcsoportban külön a lányoknak, külön a fiúknak rendeztük meg a versenyt.

A legkisebbek egy kört, míg a legidősebbek már négy teljes kört futottak. Nem volt tehát egyszerű a feladat, de azért lelkesen teljesítette minden résztvevő a neki kiírt távot. Természetesen szurkolóból sem volt hiány, pedagógusok tanítványaikkal lelkesen biztatták a futókat, megkönnyítve ezzel vállalt feladatukat.

A verseny végén pedig következett az eredményhirdetés, ahol a helyezettek nyílt színen vehették át okleveleiket.

ALSÓ TAGOZAT

1-2. OSZTÁLY - LÁNYOK:

I. Vágó Brigitta

II. Sipos Bianka

III. Nagy Viktória

1-2. osztály – FIÚK:

i. Diósi Roland

II. Csurár martin

III. Faragó Valter

3-4. OSZTÁLY – LÁNYOK:

I. Sipos Adrienn

II. Cséffai Csilla

III. Kemény Dóra

3-4. OSZTÁLY – FIÚK:

I. Kopócs Krisztián

II. Andrej Andor

III. Nagy Marcell

FELSŐ TAGOZAT

5-6. OSZTÁLY – LÁNYOK:

I. Sipos Angéla

II. Tóth Dóra

III. Nagy Mária

5-6. OSZTÁLY – FIÚK:

I. Gedó Attila

II. Harczman Dávid

III. Rádai Barnabás

7-8. OSZTÁLY – LÁNYOK:

I. Sipos Regina

II. Györgyi Emese

III. Gedó Judit

7-8. OSZTÁLY – FIÚK:

I. Papp Zsolt

II. Kurucz Dániel

III. Nagy Patrik

Gratulálunk nekik!

Horváth Judit