Ismét szobrászkodtunk

A végegyházi alsó tagozatos diákok 2011. október 14-én délután ismét zöldség és gyümölcsszobrokat készítettek.

Több éve hagyomány iskolánkban, hogy az alsós gyerekek ilyenkor ősszel az otthonról behozott zöldségeket, gyümölcsöket alapul véve szobrászkodásra adják a kezüket. Ebben az évben is izgatottan vártuk ezt az alkalmat.

 

Az osztályok tanítóik segítségével láttak hozzá a munkához, s a röpke egy óra alatt mutatták meg, hogy fantáziájuk és kézügyességük határtalan. S hogy mi mindenből alkottak? Az asztalokon volt sárgarépa, petrezselyem, burgonya, alma, káposzta, karalábé, tök dió, gesztenye. S bizony szárnyalnia kellett ahhoz a fantáziának, hogy ezekből a növényekből autó, sünike, ember, hajó és még sorolhatnám, mi minden szülessen.

S persze mindemellett csemegéztünk is a finom falatokból. Jókedvűen dolgoztunk, folyamatosan segítve egymást. Nagyon jól éreztük magunkat. Négy órakor, amikor végeztünk és az asztalainkon is rendet hagytunk, persze kíváncsian szemléltük a többiek műveit is. Sokat és szépet alkottunk.

Nem csoda, hogy a zsűri, az alsós pedagógusok, nem is tudtak dönteni abban, kié a legszebb szoborcsoport. Mind a négy osztály kitett magáért, mindenki nyertese volt ennek a mai délutánnak.

Horváth Judit