Őszi szünet a Barangoló Közösségi Házban

A Barangoló Közhasznú Egyesület az őszi szünetben négy napon át gazdag programokat szervezett a Közösségi Házban, 2011. november 2-5-ig nem csak gyerekeknek.

A kellemes őszi napsütésben sok látogatót fogadtunk a Barangoló Közösségi Házban, amely két termével és nagy udvarával ideális helyszíne volt szabadtéri és benti foglalkoztatóinknak. Elsősorban gyerekek jöttek el, de azért az idősebb korosztály is be-benézett. Volt, aki csak körülnézett nálunk, de volt, aki a tevékenységekbe is bekapcsolódott.

De kezdjük az elején. Első napunkon, szerdán délelőtt az udvaron összegyűjtött elektronikus hulladékot szállította el a Trenalux Kft. Segítségükkel a veszélyes hulladéknak számító készülékek ingyen kerülnek a befogadóhelyre, egyesületünknek csak az akció szervezése volt a feladata. Délutánra pedig mát a vendégek fogadására alkalmassá vált a terep.

Fő tevékenységünk e napon az újrapapír készítése volt. Látogatóink közül sokan merítettek már velünk papírt a bejárós táborban, illetve a falunapon, ezért gyakorlott papírkészítőknek számítottak. Az „újak” kedvéért azért megbeszéltük, miért is fontos ez a tevékenység, mennyi fa életét menthetjük meg. Sorba vettük a készítési folyamatot is. Mi már előkészítettük az alapanyagot, összetéptük és összeturmixoltuk az újságpapírt, de a munka java még hátra volt. Miközben szikkadt a készülő papírunk, lehetett díszíteni is azt. S mi is alkalmasabb erre ilyenkor ősszel, mint a falevél. E díszítőelemből akadt bőven.

Míg a keretben száradt a papír, addig sem unatkoztunk. A szomszéd teremben lehetett asztaliteniszezni, hiszen egyesületünk az idei 1 %-os felajánlásból vásárolt egy pingpongasztalt, hogy bárki hódolhasson ennek a sportnak, aki betér hozzánk. Az udvaron is sokan játszottak, fogócskáztak, gumikat ugráltak, így múlatva az időt. Eközben egyre gyűltek a kész újrapapír-alkotások, s érdekes képeslapok is készültek a megszáradt lapokra.

Csütörtökön az íjászaté volt a főszerep. Íjászklubunk tagjai már egy éve űzik ezt a sportot, de most mindenkinek lehetősége volt arra, hogy kipróbálja, milyen íjjal lőni. Elsőként az íjászat rendszabályait beszéltük meg, hiszen ez egy veszélyes sport, csak vezényszóra lehet íjat kézbe venni, lőni, és lövés után a céltáblához menni a kilőtt nyilakért.

A régi íjászok is segítettek a kezdőknek, igyekeztek tudásukat átadni, ezzel segítve a lövések eredményességét. A kicsi négyévestől a felnőttekig voltak jelentkezők, s a gyakorlás után versenyt is rendeztünk. Mindeközben a lövésre várakozók pingpongoztak, és társasjátékoztak.

Pénteken elő Márton napi játszóházat szerveztünk, amelyen elsőként hagyományosan lámpásokat készítettünk. A füllel ellátott üvegecskék falát mindenki egyéni módon színezhette és díszíthette ki üvegfestékkel, hogy majd este a bennük rejlő mécseseket meggyújtva gyönyörű színekben világítsanak.

Majd őszi termésekből, falevelekből lehetett képeket ragasztani, kinek-kinek a saját elképzelése alapján. Számtalan csodaszép alkotás készült el, melyeket büszkén vittek haza. S persze a mai napon is lehetett pihenésképpen játszani az udvaron is és a pingpongteremben is.

Ezen az estén a Barangoló Közhasznú Egyesület tagjai is eljöttek a Közösségi Házba, hiszen időszerű volt házavatót tartanunk. Beszélgettünk a közelmúlt eseményeiről, valamint a jövőt is tervezgettük.

Szombaton dolgozni hívtuk a gyerekeket, hiszen az őszi levélzuhatag jócskán belepte az udvart. Sokan eljöttek, amiből látszik, hogy nem csak játszani, dolgozni is szeretnek a fiatalok. De még hogyan! Kiderült, hogy a ponyva ideális szállítóeszköze az összegyűjtött falevélnek, s hogy a talicskában gyerekek is tudnak utazni. Hatalmas kupac falevelet gyűjtöttek így össze közös munkával, s utána egy kis energiapótlás után – üdítő, csoki – jöhetett a pingpong és az íjászat. E negyedik napon is igen jól éreztük magukat, s már csak azon sajnálkoztunk, milyen hamar eltelt az őszi szünet. Számunkra biztosan nagyon jól, mi ugyan nem unatkoztunk!

Őszi szüneti programjaink vezetői, segítői: Gonda Andrea, Horváth András Zsolt, Horváth Judit, ifj. Horváth László, Horváth László, Rádainé Kunos Klára, Rádai Renáta és Takács Márk. E programokról a Végegyházi Kábeltelevízió számára videófelvétel is készült, Kurucz Dániel és Szántó László jóvoltából.

Horváth Judit