Suli diszkó

A Végegyházi Általános Iskola Diákönkormányzata 2011. december 17-én szombaton rendezte év végi diszkóját a Barangoló Közösségi Házban.

A tavalyi év sikerén felbuzdulva a DÖK tagjai ebben az évben is megrendezte a Suli-diszkót, hogy téli szünet előtt együtt bulizhassunk. A rendezvény előtti napon átrendeztük a Közösségi Ház első termét, paravánnal kettéválasztottuk a teret, egyik részében terveztük a táncteret, másik részébe pedig asztalokat, padokat tettünk, hogy lehessen beszélgetni. Kiállítással is készültünk, a Narkó? Drogd el! témában felvilágosító képeket tettünk fel. Szombaton még egy fenyőfát is kaptunk, mely délutánra már feldíszítve várta az ide érkezőket.

Szombat délután háromtól hatig negyediktől hatodik osztályos diákokat, héttől este tízig pedig a hetedik-nyolcadik osztályosokat vártuk. Természetesen most is a fiatalabb korosztály volt a lelkesebb, ők jöttek el nagyobb létszámmal. A zenét Pekár István szolgáltatta Szilágyi László segítségével. Kezdődhetett a tánc, a játék, a beszélgetés, az evés-ivás!

Ahogy sötétedett egyre jobb lett a hangulat, a diszkófények, a karácsonyi égők és a mécsesek fényei egyre jobban érvényesültek. A téli szünet előtti hangulatban kedvére „tombolhatta” ki magát mindenki kedvenc nótáikra.

Kellemes délutánt és estét töltöttünk el együtt.

Horváth Judit