A Rejtély Kulcsa ötödször fordult

A Barangoló Közhasznú Egyesület 2012. március 17-én délután rendezte meg hagyományos keresztrejtvényfejtő versenyét a Barangoló Közösségi Házban.

Sokan szeretik a rejtvényeket, bár csak kevesen mérik össze erejüket szívesen. Van, aki most járt nálunk első ízben, volt, aki eddig minden versenyünkre eljött. Fiatalok és rutinosabbak egyaránt próbáltak helytállni, s a mostani kicsit nehezebb rejtvények sem szegték kedvét fejtőinknek, sőt. Mindenki kitartóan törte a fejét, s közben a jókedv is eluralkodott a helyszínen, hiszen egy-egy betű vagy akár több is kitartóan távolmaradt a helyükre rajzolt négyzetekből.

Ebben az évben is egy hagyományos és egy skandináv rejtvényt kaptak versenyzőink, s a nehéz feladványt könnyítendő ebben az évben nem ragaszkodtunk az ékezethelyes megfejtéshez. Mint mindig, most is teljesen ki kellett tölteni az ábrákat, hiszen minden négyzetet a helyes betűvel kellett kitölteni. A győzelemhez a lehető legkevesebb hibaszám vezetett, azonos eredmény esetén pedig a fejtési idő. S aki leadta borítékjában a megfejtését, lazításként pingpongozhatott az eredményhirdetésig.

Ötödik versenyünkön is Tóthné Molnár Katalin volt a zsűri elnöke, aki nagy örömmel adta át az első helyezett díját Tóth Zoltánnak, aki eddig minden versenyünkön igyekezett nyerni, s most végre sikerült. Csak zárójelben jegyzem meg, idén neki szurkolócsapata is volt, lélekben ez is segítette. Második helyezett Kovács Attila, Harmadik helyezett pedig Rádainé Kunos Klára lett. Ebben az esztendőben is megajándékoztuk a legfiatalabb és a legidősebb versenyzőt, idén Nagy Zsolt és Kovács Attila vehette át emléklapját és ajándékkönyvét.

Gratulálunk minden versenyzőnknek, s reméljük, versenyen kívül is hódolnak majd a rejtvényfejtés örömének.

Köszönjük Kurucz Dánielnek, hogy a Végegyházi Kábeltelevízió számára felvételt készített rendezvényünkről.

Horváth Judit