Hol vár állott, most kőhalom

Véget ért a Barangoló Bejárós Tábor egy hónapos középkori küzdelme, táborzáró napunkra 2012. július 27-én került sor a végegyházi Barangoló Közösségi Házban.

A Barangoló Közhasznú Egyesület idén negyedik alkalommal szervezte meg bejárós táborát a végegyházi óvodásoknak és iskolásoknak. A több mint húsz táboros minden nap más és más programban vehetett részt, s ebben az évben a középkorba tettünk időutazást. Ha röviden össze akarnám foglalni az egy hónapos együttlétünket: nagyon hamar eltelt! S ezt nem csak a gyerekek, hanem a táboros segítők nevében is elmondhatom. Ez pedig egyet jelent! Úgy belefeledkeztünk a tábor mindennapjaiba, olyan jól éreztük magunkat, hogy gyorsan röpült az idő. S hogy miért, arról mindenki olvashatott a Barangoló Tábori Naplóban.

Tehát elérkeztünk az utolsó naphoz. Július 27-én reggel lázas munkába fogtunk. Az udvaron az örökké rakoncátlan szalmakupacokat tették rendbe a táborosok, mellette a füvet is átgereblyézték, a járda között a gaz sem maradt ott, majd át is kellett söpörni. Bent a teremben is alapos takarítással kezdtünk, majd az egy hónap alkotásait rendeztük kiállítássá. Nagy munkát végeztünk, de sokan voltunk rá. A kész munkával mindenki elégedett volt.

Ebéd után következtek az utolsó lovagi próbák. Bemelegítésként a minifoci szolgált, majd egyéni és csapat birkózás következett a szalmában. A lovagjelöltek kitartóan küzdöttek egymással, bebizonyítva, készek arra, hogy lovaggá üssék őket.

S eljött az igazság pillanata, vajon kiből lesz igazi lovag? A táborosok felsorakoztak, s a jelen lévőket Laci bácsi lovaggá ütötte, Enikőtől pedig átvehették az ezt igazoló okmányt is. Hiszen a küzdelmek során bebizonyították, hogy képesek az ellenségtől megvédeni a várat, még ha az időközben igen romos is lett. A lovagi ünnepségünk végén táboros segítőnk Sárközi Enikő következett, aki a megtisztelő Enikő vezér címet nyerte el, a gyerekek óriási örömkiáltása mellett.

Középkori hónapunk ezzel a ceremóniával véget ért ugyan, de nyilvános táboros kiállításunkra csak ezután vártuk még látogatóinkat. Már minden készen várta a vendégeket, kiállításunkat végignézve mi is felidéztük, mi mindennel töltöttük el táboros napjainkat. Látogatóinkat végigkalauzolva el is meséltük ezeket az élményeket. Büszkén mutattuk meg alkotásainkat, méltán sok-sok dicséretet bezsebelve.

Késő délután pedig a táboros gyerekek szüleikkel, testvéreikkel lázasan készültek a közös szalonnasütésre. Meggyújtottuk tábortüzünket, s jöhetett a sütés, majd az evés-ivás és még az estig tartó játék. Majd a BB Tábor becsukta kapuit, de augusztusban még várja a gyerekeket a szabadidősport-, az íjász- és a horgász táborunk egy-egy héten keresztül!

A Barangoló Bejárós Tábort most is sokan segítették, támogatták:

Agócs János, Badicsné Szikszai Zsuzsa, Baráth Mihály, Baráth Mihályné, Barta Lajos, Bognár Róberné, Dékány Ildikó, Faragó Sándor, Gonda Andrea, Gonda Tiborné, Groman Árpád és családja, Gyebnár Tibor, Horváth András, Horváth Judit, ifj. Horváth László, Horváth László, Kelemen Erzsébet, Kemény Lajos, Kunos Ágnes, Kunos Györgyné, Loss Károlyné, Mikula István, Mikula Istvánné, Molnár István és családja, Molnár Linda, Sárközi Enikő, Sárközi József és családja, Sárközi Józsefné, Sipos Zoltán, Szántó László, Tamás József, Tóthné Molnár Katalin, Vágóné Veszprémi Anna, Végegyházi Általános Iskola Szülői Munkaközössége, Végegyházi Kábeltelevízió, Végegyháza Község Önkormányzata, Végegyházi Polgármesteri Hivatal dolgozói.

Nagyon szépen köszönjük nekik, hogy segítették a Barangoló Bejárós Tábor egy hónapját:

Horváth Judit és Horváth László