Végegyházi Robin Hoodok a Barangoló Közösségi Házban

A Barangoló Közhasznú Egyesület másod ízben szervezte meg íjász táborát 2012. augusztus 6-10-ig Végegyházán.

Egyesületünk a tavalyi év sikerén felbuzdulva idén nyárra is meghirdette a Barangoló Íjász Tábort, melyben Horváth András Zsolt, a Barangoló Íjászklub vezetője várta most is a gyerekeket. E táborba nem csak a szakkörösök, de azok is jelentkezhettek, akik szerették volna megtanulni e sportág fortélyait. Ebben az évben minden táborba jelentkező gyakorló íjász volt, ami megkönnyítette a feladatot. Hiszen nem kellett különösebben a biztonsági szabályokkal, valamint a fegyverzettel ismerkedni, inkább a technikára lehetett nagyobb súlyt fektetni.

Az első nap délelőttjén szintfelméréssel kezdtek az íjásztáborosok, hogy az egy hetes fejlődést le lehessen mérni. A gyakorlati foglalkozások alkalmával a lövéstechnika finomítására nagy hangsúly került, hiszen a célzott lövések pontosságát a helyes technika nagyban elősegíti. Ki gondolná, hogy ezek az egyébként nagyon eleven gyerkőcök milyen fegyelmezettek is tudnak lenni, ha fontos számukra az elérendő cél. Délelőtt és délután is edzést tartottak, s az intenzív gyakorlásnak láthatóan meg is volt az eredménye.

A napi edzések között persze most is volt idő játékra, sokszor előkerült a labda, de a fára mászás is nagy sláger volt ismét.

Az íjász tábor utolsó napjának délutánján pedig sor került a Végegyházi Íjászversenyre. A gyerekek vendégeket is hozhattak, hogy közönség előtt bizonyítsák, nem telt el nyomtalanul rajtuk ez az egy hét. Hogy jobban menjen a célzás, Laci bácsi finom palacsintát sütött, aminek elfogyasztása után indulhatott a verseny. Andor szerint általános volt a javulás, eredményesebben lőttek a gyerekek. A verseny folyamán izgatott találgatások, latolgatások történtek, hiszen a tét növelte a teljesítményi vágyat. Különösen akkor, amikor kiderült, hogy holtverseny is lett a helyezettek között.

Miután minden versenyző végzett kötelező lövéseivel, Andor összesítette az eredményeket. E szünetet kihasználva az íjásztáborosok a lőállások elé invitálták meghívott vendégeiket, szüleiket, testvéreiket, hogy ők is kipróbálhassák e nemes sportot, és megértsék, nem is olyan könnyű pontos lövést leadni. Most a gyerekek oktatták a nagyobbakat mindarra, melyet ők tanultak Andrástól.

Majd megszületett az eredmény, melyet a táborvezető ismertetett. I. helyezett Sárközi József, II. helyezett Kemény Dóra, III. helyezett pedig Diósi Roland lett.

Az eredményhirdetés után még folytatódott az íjászat, bizonyítván, hogy ez a sport maradandó nyomot hagyott a gyerekek életében.

A Barangoló Íjász Tábor támogatói: Bognár Róbertné, Horváth András Zsolt, Horváth Judit, Horváth László, Kunos Ágnes, Kunos Györgyné, Mikula István, Mikula Istvánné, Molnár István és családja, Sárközi József és családja és Sárközi Józsefné, Köszönjük a segítségüket!

Horváth Judit