Barangoló Bejárós Tábor 2014 – Tábori Napló

10. nap

 

Második hetünk utolsó napján ismét kézműveskedtünk, Rádainé Kunos Klára vezetésével. Visszaemlékezve az első napok hőségére, legyezőt készítettek a táborosok.

Először is mindenki kiválasztotta magának a megfelelő mintát, kiszínezte, majd kartonlapra ragasztotta és kivágta azt. Ez után került rá a fogantyúja, mely nem más volt, mint jégkrémpálcika. S miután elkészült, természetesen ki is kellett próbálni, mindenkinek nagyszerűen működött.

A következő állomás a papírsárkány-készítés volt. Klári néni egyszerű, de nagyszerű változatot tanított meg táborosainkkal, melyet mindenki egyéni ízlése szerint díszített és színezett. Miután a farkinca és a vezető szál is felkerült, jöhetett a kipróbálás. Igen ám, de az eső most is esett, nem maradt más hátra, mint a sportszoba.

Ebéd után Barta Lili szülinapját ünnepeltük lelkesen. Majd mi lehettünk az elsők, akik megnézhették a VH TV e heti adását, a BB Tábor első hetét. Nagy élmény volt.

Ahogyan a célbadobó verseny is, melynek céltábláját Klári néni hozta nekünk /tejölös pohár tartó dobozt/, s a gyerekek díszítették ki. A versengés szünetében görögdinnyét is eszegettünk.

A mai esős nap végén mindenki a maximumot - 10 pontot - vihette haza a kalandlapjában.

Barangoló Közhasznú Egyesület