Szarvasra barangoltak a táborosok

 

A Barangoló Bejárós Tábor tagjai A Szarvasi Arborétumba látogattak el 2014. július 17-én.

Ha csütörtök, akkor kirándulás, ezúttal Szarvasra, a történelmi Magyarország közepére mentünk. Különbuszunk reggel nyolckor indult úticélunk felé, s az éjszakai eső után nagyon örültünk, hogy napsütéses szép idő köszöntött ránk.

Szükségünk is volt rá, hiszen a Szarvasi Arborétum várt ránk, ahol bemelegítésként rövid sétát tettünk a gyönyörű növények között, s rögtön megismerkedtünk az ott lakó pávákkal. A beléptető kártyánk segítségével – melynek használata önmagában is egy nagy élmény volt – meglátogattuk a Mini Magyarországot is.

Ez egy makettpark, melyben az egész országot bebarangolhattuk. A nagyobb városok jellegzetes épületeivel találkozhattunk, melyek körül ismerőst is találtunk, mint a gyulai várat vagy a kétegyházi vasútállomást. Még kisvonat(makett) is közlekedett, ahogyan a valóságban.

De Budapesten is jártunk, a Balaton mellé is kirándultunk. A pécsi dzsámiban hallottuk az imára hívó éneket, a szegedi dómban harangoztak, a vasútállomásokon bemondták az érkező-induló vonatokat. Izgalmas utazásban volt így részünk.

A magyarországi túránk után tovább indultunk felfedező utunkra az arborétum területén. Erdős területeket váltakoztak a tisztással, járt utak a járatlannal.

Kellemesen elfáradva érkeztük meg a büféhez, ahol ebédünk pizza és jégkása volt, majd a kikötő felé vezetett utunk.

Itt csatlakozott hozzánk Stafira Sándor, aki – mint hat éve – most is segített a táborosok szarvasi kirándulásának megszervezésében. Hamarosan megérkezett a Katalin II. sétahajó.

Egyórás hajóutunk alatt a Holt-Körösről is megnézhettük az arborétum növényeit, a mocsári ciprusokat, a gyalogos fahidat vagy a Bolza kastélyt. Nem mindennapi élmény volt a hajó fedélzetén utazni, s közben Demeter István hajóskapitány idegenvezetésével sok mindent megtudhattunk Szarvasról is.

Arborétumi látogatásunk után belvárosi sétával, játszóterezéssel és fagyizással zártuk a BB Tábor második kirándulását, mely reméljük, ismét felejthetetlen marad táborosaink számára.

Barangoló Közhasznú Egyesület