„ Mert, kell egy hely…”
Július és augusztus hónapban hétfőtől szombatig tudjuk nyitva tartani a Katakomba Ifjúsági Klubot.
A nyár visszatérő problémája községünkben, a nyári szünetben a fiatalok számára kulturált szórakozási lehetőség biztosítása. Az elmúlt évi helyzethez képest valamelyes javulás tapasztalható, mert bár a művelődési ház és a tornaterem továbbra is zárva van a nyári időszakban a fiatalok előtt, a sportpálya kapuja végre megnyílt előttük. Az önkormányzattal sikerült egyesületünknek is elfogadható megállapodást kötni, így a fiatalok előtt a nyári szünetben szinte minden nap nyitva áll az ifjúsági klub ajtaja. A látogatók itt összeülhetnek beszélgetni, zenét hallgatni, anélkül, hogy „bandázásukkal” irritálnák azokat a felnőtteket, akik elfelejtették, hogy ők is voltak fiatalok. A héten nyitottunk, és a fiatalok örömmel vették birtokukba a klubot. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával vásárolt játékok megnyerték a látogatóink tetszését, a darts, az asztali foci és a mostanában oly népszerű póker mellett a fiatalok használják a régi hagyományos társas játékokat is, így nem hever parlagon a Gazdálkodj okosan, vagy a Ki nevet a végén sem. Természetesen szól a zene, amit a fiatalok szeretnek és választanak, a felügyeletet önkéntesként ellátó felnőttek „nagy örömére”. Az első napokban lenyírtuk az udvaron a magas füvet, és megkezdtük a klub nyári dekorációjának az elkészítését is. A hétvégén, pénteken újra rendezünk karaoke estet, és úgy tervezzük, minden hétvégén valamilyen szervezett program áll majd a tagok rendelkezésére. Így rendezünk diszkót, koncertet, darts és csocsó versenyt, de a póker bajnokság is szerepel a tervek között, no és bármi, amit meg tudunk szervezni, és a fiataloknak igénye van rá. A klub vezetését is átadjuk a fiataloknak, ami annyit jelent, hogy a programot ők állítják össze, mi csak a szervezésben segítünk, és a felügyeletet biztosítjuk. A klubot továbbra is csak tagságival látogathatják a vendégek, mert az eddigi tapasztalataink alapján a tagsági rendszere beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Az indulás, november óta semmilyen rendbontás, vagy fegyelmi probléma nem történt, fiataljaink képesek rendesen, kulturáltan szórakozni alkohol nélkül is. És ha néha egy kicsit hangosabbak a kívánatosnál, ne feledjük, mi is voltunk fiatalok. A klub természetesen nem oldja meg a fiatalok problémáit, de lehetőséget és alternatívát kínál a szórakozásra és a hasznos időtöltésre. Az ifjúsági klub nyári működtetéséhez, a bérleti díj kifizetéséhez ismét önzetlen segítőink járultak hozzá, ahogy a felügyeletet is nap, mint nap térítésmentesen biztosítják a Barangoló KHE aktivistái. A kapu nyitva áll, a fiatalok jöhetnek nap, mint nap, hiszen övék a nyár. „Mert kell egy hely…” mindenkinek.
- HL -