Újra öltöttünk Végegyházán

Az Végegyházi Majálison alkotói kiállítás megnyitójára is sor került, amelyen a végegyházi hímző szakkör tagjai mutatják be munkáikat. A közönség 2015. május 13-ig tekintheti meg a hímzéseket a Barangoló Közösségi Házban.

A Nemzeti Művelődési Intézet „Újra öltünk és örökítünk” című programja több településen is kezdeményezte hímző csoportok létrejöttét, hogy egyre többen megismerkedjenek a különböző tájegységek díszítőművészetével, öltéstechnikájával, egyre többen szeressék meg a kézi hímzés mesterségét.

Az NMI és a Mezőkovácsházi Művelődési Ház kérésére a Barangoló Közhasznú Egyesület is segített e program megvalósulásában. Október elején szórólap hívta fel a végegyházi lakosok figyelmét a hímző szakkör indulására, amely október 15-én tartotta első foglalkozását a Barangoló Közösségi Házban. A szakkör vezetője Jankó Mihályné, Erka néni volt, aki az öt hónap alatt többféle hímzéstechnikával ismertetett meg bennünket, tanácsaival folyamatos segítséget adott.

Komádi hímzéssel kezdtünk, majd a subrikázás furfangjai következtek. Szálánvarrott és erdélyi hímzések zárták a sort, s mindenki előbb utóbb megtalálta a neki tetsző hímzésfajtát. Egyre több és szebb munkák kerültek ki a kezeink, ujjaink alól, s ha valami nem is sikerült olyan flottul, mosás, vasalás után rendbe jött.

Szerdánként találkoztunk, hogy együtt hímezzünk, s vártuk ezeket a napokat. Az egyre haladó alkotások miatt is, no meg jó kis beszélgetések zajlottak. Hiszen hétről hétre újabb régi történetek, újabb események jöttek elő, és nagyon sokat nevettünk. A heti három óra mindig hamar elszállt, s várhattuk a következő hetet.

Igazán csak a végén - amikor összeszedegettük, mi mindent készítettünk - derült ki, hogy milyen sokat és milyen szépeket hímeztünk. Bár lehet, hogy a kiállításon kevésnek tűnik, de gondoljuk csak meg! Nyolc ember öt hónapos munkáját állították ki nekünk. Hiszen bár többen indultunk, igazán nyolcan voltunk, akik időről időre ellestük és megvalósítottuk a hímzéstechnikákat, s batyut, tűpárnát, könyvjelzőt, futót, terítőt, párnát készítettünk. Büszkék is vagyunk rá nagyon!

A végegyházi hímző szakkör tagjai: Gyenes Kinga Katalin, Horváth Judit, Juhász Zoltánné, Kassai Kinga, Rácz Lászlóné, Szemán Pálné, Takács Márk, Tóth Zoltán. Mivel ősztől ismét szeretnénk együtt hímezni, további jelentkezőket is szívesen lát szakkörünk a Közösségi Házban.

A kiállítás megnyitójára a Végegyházi Majálison került sor, melyre Kocsis Klára, a Nemzeti Művelődési Intézet vezetője, Jankó Erzsébet, a Mezőkovácsházi Művelődési Ház igazgatója és természetesen Jankó Mihályné, szakkörünk vezetője is eljött, hogy együtt ünnepeljen velünk.

A kiállítást május 13-ig tekintheti meg a közönség a Barangoló Közösségi Házban, s egyúttal ízelítőt mutatunk be a Mezőkovácsházi Foltvarró Szakkör szépséges alkotásaiból is.

Barangoló Közhasznú Egyesület