Barangoló Bejárós Tábor 2015– Tábori Napló

Harmadik hét - 11-15. nap

 

 

Írta: Horváth Judit

15. nap

Varázslatos Kézműves Műhely: akvárium készítése

Itt, a Barangoló Bejárós Táborban nincsen tó, amiben halak úszkálhatnának, pedig a gyerekek nagyon szeretik a vízben élő állatokat. De ma ismét eljött Rádainé Kunos Klára, aki megoldotta, hogy ma minden táborosnak saját akváriuma legyen, benne annyi halacska úszkálhat, amennyit csak akar.

Nem kellett hozzá más, mint egy-egy doboz mindenkinek, amit Klári néni hozott. A teteje átlátszó, hogy látszódjon az, amit a belsejébe teszünk. Ezt levettük, s a doboz belsejét kékre festették a gyerekek, hiszen a víz kék. Majd jöhettek a vízi növények, a tengeri csillag, rák és természetesen a halak.

Ezek rajzát kiszínezve, kivágva készen is volt az akvárium élővilága. Már csak a „vízbe” kellett ragasztani, a halakat cérnaszálon belógatni a tetején, krepp papírcsíkból még hínárt is lehetett bele lógatni. És készen volt a nagy mű!

Mindenkinek más és más lett az akváriuma, hiszen ízlés szerint választották, színezték ki és helyezték el az élőlényeket. De nagy lelkesedéssel tervezték meg a táborosok művüket, és nagyon büszkék is voltak a végeredményre.

Minden nagyszerű ötlet lehet ilyen egyszerű is, bátran ajánlom mindenkinek. A halakat még etetni, levegőztetni sem kell, biztosan nem pusztulnak ki, nézegetni viszont sokáig lehet őket. S ha megunja valaki, akár át is lehet rendezni, és máris egy új akváriumunk van!

Ezzel véget ért harmadik hetünk is, készülünk az utolsó hetünkre, amely egyben a búcsúnk is lesz. De addig még történik egy, s más!