Az utóbbi időszakban jelentősen megemelkedett a Végegyházi Sporthorgász Egyesület tagjainak száma, hiszen már több mint százötven taggal dicsekedhetünk. Ennek oka egyrészt a horgásztavunk beindítása, valamint a horgászokmányok ellenőrzésének a szigorítása.
Az egyesületünk elsősorban a végegyházi horgászok hasznos időtöltését hivatott elősegíteni, de természetesen a környező települések lakosait sem utasítjuk el. Az elmúlt egy évben két horgászvizsgát is szerveztünk, ahol hatvannál több új horgászt avathattunk, kiknek nagy része nálunk lett tag. A horgászok iratainak, ügyeinek intézése nem kevés feladatot ró ránk, a horgászati szabályzások változása is szaporítja a feladatokat, de egyelőre megbirkózunk vele.
Természetesen az adminisztráció csak egy szelete a tevékenységünknek, folyamatosan kell intéznünk a horgásztó ügyeit is, hiszen nem lényegtelen, hogy tagjainknak legyen hol fogniuk a halakat. A tó folyamatos felügyeletét biztosítani tudtuk, hiszen három fő végzi közfoglalkoztatottként ezt a munkát, és három társadalmi halőrünk is aktívan segít a vagyon megőrzésében. A fegyelmi helyzet az elmúlt évben megfelelőnek mondható, komolyszabálysértésre nem került sor.
A tavunk környezetét is folyamatosan igyekszünk szépíteni, folyamatosan folyik a padok, asztalok, árnyékolók telepítése, a kiszolgáló létesítmények építése. Az elmúlt időszakban a növényzet is visszafoglalta a parti területeket, számos fát és bokrot telepítettünk, a vízi növényzetet is folyamatosan telepítjük. A szakértői vizsgálatok a víz minőségét is rendben találták, a vizsgálatokat rendszeresen végeztetjük.
Az idei évtől nagyobb hangsúlyt fektetünk a gyermekhorgászokkal való foglalkozásra is, így a végegyházi iskola két csapatot is indított a suli kupa gyermekhorgász versenyen, illetve a gyerekekkel folyamatosan igyekszünk foglalkozni. Új elemként bevezettük tavunkon a gyermekhorgász jegyet, amely a 15 év alatti korosztály számára biztosít lehetőséget a halak hajkurászására. Terveink szerint szeptembertől indítjuk útjára a gyermekhorgász klubbot ahol igyekszünk a fiatalokkal megismertetni a horgászat csínját-bínját. A klub foglalkozásai nyilvánosak lesznek, minden érdeklődő gyermeket szeretettel várunk.
Versenyeket is szervezünk, évente négy saját versenyt igyekszünk lebonyolítani tavunkon, a hét végén kerül sor az első 24 órás horgászversenyre, amelyet nagy izgalommal várunk. A versenyre 17fő jelentkezett, kívánunk nekik sikeres versenyzést!
A horgásztó folyamatosan várja továbbra is a vendéghorgászokat is, napijegy áraink nem emelkedtek, 2500 forint egy napi horgászat, a váltásához állami jegy szükséges. A tóban egyelőre a ponty dominál, az egyéb állomány és a ragadozók telepítésefolyamatosan történik, a csukák leívtak, az amurok talán jövőre költöznek be a tóba, ha a növényzet mennyisége megengedi. Folyamatosan fejlesztjük a tavat, mindannyiunk szórakozására.Minden horgásztársunkat szeretettel várunk!
Horváth László