A megnyitó ugyan 2015. augusztus 1-jén volt, a horgászok azonban csak a következő napon, augusztus másodikán, az első tóavató kupán vették igazán birtokukba.
Viszontagságos út vezetett el ahhoz, hogy ezt a tavat megnyithassuk, hiszen a rosszul megválasztott kivitelező miatt több hónapos késéssel tudtunk csak kezdeni. A nem megfelelő mederfal megerősítésére szerencsénkre találtunk olyan vállalkozót, aki képes volt az ígéreteit megtartva, rendben elvégezni a meder agyagozását. A több hetes feltöltés után végül a próbahalasítások következtek, majd a megnyitó.
Az elmúlt szezon tapasztalatairól már írtunk, az idei, az első teljes évad mutatja majd meg a tó valódi ritmusát. A halállományunk folyamatosan fejlődik, már nem csak ponty, de az idei évtől már néhány amur is került a vízbe, azon túl a csuka- és a süllő állomány is gyarapodik. Tavasszal sikeresen telepítettünk nagyobb kárászokat is a vízbe, hogy a vendégeink minél többféle halat hajkurászhassanak.
A Végegyházi Horgásztavon az idei szezonban 889 alkalommal horgásztak vendégeink, akik több mint hat mázsa halat zsákmányoltak eddig. Az idei szezon során összesen 11 mázsa ponty került telepítésre, ez az elmúlt évből áttelelt, nagyjából hat mázsa állománnyal együtt összesen tizenhét mázsa pontyot jelent az egy hektáros vízterületen. Az eddig kifogott legalább hat mázsa nélkül is biztosan van a tóban jelenleg legalább tíz mázsa hal. Ez a mennyiség biztosítja azt, hogy aki itt hódol a kedvenc időtöltésének, az jól szórakozhasson. Bár aki ide jár rendszeresen, az tudja, néha nehéz megfogni ezeket a halacskákat.
Van, hogy nem segítenek a csodacsalik, a titkos trükkök és a varázslatos módszerek, esetenként mégis a halak nyernek. Negatív élmény ugyan, de ezen is túl vagyunk az idei évben, az egyik telepítésünk javarésze kopoltyú parazita miatt elpusztult. A fertőzést legyőztük, a törzsállományt nem érte baj, az elhullott állományt teljes mértékben pótoltuk. Nem volt öröm, de elmondhatjuk, ilyen is volt már, és megbirkóztunk vele. A tó minőségéért, a halak egészségéért folyamatos ellenőrzéseket végeztetünk szakemberrel, aki nem csak a víz minőségét ellenőrzi, hanem a betegségeket is ismeri, és tisztában van a lehetséges gyógymódokkal. A kialakult fertőzés megállításában is segítségünkre volt.
A tó őrzésére három főt alkalmazunk közfoglalkoztatás keretében, így biztosítva a horgászok kiszolgálását és az egyesületi vagyon megóvását. A horgászok alapvetően betartják a szabályokat, és nem kellett senkivel szemben fegyelmi eljárást kezdeményeznünk. A halőreink munkája és a felügyelet biztosítja a rendet és a folyamatos tájékoztatást is, hiszen az országos horgászrend szabályai is változnak évről évre, a törvényi változásokkal együtt. Lényeges az is, hogy horgásztársainkat értesítsük a változásokról, így megkímélve őket az esetleges büntetéstől.
Nagy örömünkre az idei évben megszaporodtak a gyermek- és ifjúsági horgászok, akiknek igyekszünk biztosítani a versenyzés lehetőségét, illetve a felkészülés folyamatosságát. Ezen korosztály támogatására bevezettük a gyermek területi jegyet, ami egyéb hal fogására jogosítja a gyermekhorgászokat. Így már ők is rendszeresen látogathatják a tavat, természetesen felnőtt felügyelete mellett.
A tó megépítése, és megnyitása az egyesületnek is új lendületet adott, hiszen taglétszámunk az idei évben átlépte a 150 főt, és nem csak végegyháziak, hanem mezőhegyesi és mezőkovácsházi horgász társaink is úgy döntöttek, hogy nálunk kívánnak tagok lenni. A tagság szaporodásával természetesen adminisztrációs terheink is jelentősen megnőttek, de egyelőre még tudjuk biztosítani a feladatok pontos időben való végrehajtását. A számunkra előírt jelentések, beszámolók, adatközlések időben és rendben teljesítésre kerültek, az ellenőrzések során hibát, rendellenességet nem tapasztaltunk.
A tónak nem csak horgászati, hanem közösségi funkciót is szántunk, több kiránduló csoport, iskolások, óvodások keresték fel a tavat, hogy megpihenjenek, és megismerkedjenek a tó élővilágával. A nyári program részeként még csónakázásra is csábítottuk a gyerekeket. A társadalmi munkák során telepítettünk a partra padokat, asztalokat, valamint a közösségi rendezvényekhez egy fedett kiülőt, ahol főzésre is van lehetőség. További tervük, hogy még készítünk néhány árnyékolót és padot a tó köré, tavaszra pedig a kicsik számára szeretnénk egy kis játszóteret is életre kelteni.
Az egyesületünk működésében is történtek változások, januárban elnökünk, Varchó István lemondott. Helyébe Gyovai Csanád lépett, aki fiatalos lendülettel vetette bele magát az elnöki feladatok rengetegébe, és elmondhatjuk, hogy a váltás zökkenőmentesen sikerült, az egyesület töretlenül halad a tervezett útján.
A horgásztó fejlesztése folyamatos feladatunk, így keressük a lehetőségét annak, hogy napelem-rendszerrel kiváltsuk az energiafogyasztásunkat, illetve szeretnénk a horgászok számára minél komfortosabbá tenni a területet, így terveink között szerepel az elektromos áram vételező helyek kialakítása, a wifi biztosítása és a tó körüli térvilágítás kialakítása.
Összességében nem lehet panaszunk az eddigi szezonra, amelynek még nincs vége. Hiszen még legalább három hónap van a szezonból, amikor is tovább hajkurászhatjuk a halakat és szervezhetünk programokat. Nem feledkezhetünk meg támogatóinkról sem, hiszen nélkülük nem tudtunk volna ilyen jól működni:
Balogh István, Blahó Zoltán Róbert, Boros Zoltán, ifj. Gyebnár Tibor, Horváth Judit, Horváth László, Király Sándor, Korompai Sándor, Mikula Ákos, Mikula István, Szász Pál, Szél Csaba, Barangoló Közhasznú Egyesület, PRO-IT Management Kft., Végegyháza Községi Önkormányzat, Villanyszerelési Szaküzlet és Horgászbolt – Mezőkovácsháza.
Köszönjük!
Horváth László