TELT HÁZ ÉS REKORD SZÁMÚ NEVEZŐ!

A Végegyházi Sporthorgász Egyesület a Végegyházi Horgásztavon rendezte meg immár ötödik alkalommal 24 órás horgászversenyét.

Bár a verseny július 18-án kezdődött, a nevezési létszám - 22 fő - már június végére betelt. Ilyen nagy létszámú mezőny még sosem nevezett, így eshetett meg az, hogy teljes teltház volt a tavunkon a verseny alatt. A verseny mezőnye javarészt már régi motoros volt ezen a versenyen, amely néha inkább hasonlított baráti találkozóra, mint versenyre. A sorsolást követően a versenyzők elfoglalták helyeiket, és megkezdődött a horgászat.

 

  

A nap folyamán kiderült, hogy folytatódik a régi hagyomány, hiszen a halak nem nagyon tolerálták a versenyzők igyekezetét, nem volt egyszerű horogra csalni őket. A másik régi hagyomány sem változott, ugyanis emlékeim szerint minden huszonnégy órás verseny során esett az eső.  Természetesen most sem volt ez másképp, de a csendes eső sem vette el a versenyzők kedvét.

 

  

A tóba az idei év során eddig 17 mázsa hal került telepítésre, ami rekord mennyiség, de a halak nem vették komolyan a versenyt, azért szépen gyarapodtak a fogások, és egyre több öt kiló körüli hal került szákba. A fogásokat természetesen a mérlegelés után kíméletesen visszahelyeztük a tóba. A halaink között számos nagyméretű akad, hiszen számos horgásztársunk szerelékét gyalázták meg nagyra nőtt amurjaink és pontyaink. Természetesen nem is lennénk horgászok, ha ezek a leszakadt halak nem lettek volna egyre nagyobbak. 

 

  

A vacsora után, ami tárcsán sült hús volt sült krumplival, a kötelező fertőtlenítés után, amely elsősorban a horgásztársak által készített pálinkákból állt megkezdődött a verseny éjszakai része. Az éjszaka első részében megindultak a halak, de a késő éjszakai alvást ők sem hagyták ki. A hajnalnak nagy reményekkel vágtunk neki, amikor megérkezett a menetrendszerinti eső.

 

  

Ennek ellenére a versenyt szinte senki sem adta fel, nem tántoríthatott el minket semmi. A verseny végén megkezdődött a számolgatás és kiderült, hogy címvédésre került sor, ami még nem esett meg ennek a versenynek a történetében.

Mikula Ákos tógazda, egyesületünk elnökségi tagja, a verseny bírája hirdette ki a végeredményt.

  

Az I. helyezett Vollár Norbert lett, aki még egy évig őrizheti a Huszonnégy órás horgászverseny kupáját. II. helyezett Fábián István, III. helyezett Ancsin László lett. A legnagyobb halért járó különdíjat is Vollár Norbert nyerte el.

 

  

A vírushelyzet miatt ez volt az idén tízéves egyesületünk első rendezvénye, ami nagyon jól sikerült, megadta az alaphangot a jubileumi évhez.

A versenyt támogatta: Bognár Róbert, ifj. Gyebnár Tibor, Horváth Balázs, Horváth Judit, Horváth László, Mikula Ákos, Mikula István, Mikula Istvánné, Németh Attila, Vajda Norbert, Aluflokk, Blahó Zoltán Róbert Gazda- és Horgászüzlete, Barangoló Közhasznú Egyesület és Pecacsarnok Horgászportál.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, a támogatást, a segítséget, és jövőre újra várunk mindenkit.

Horváth László