VÁLTOZÁSOK A VÉGEGYHÁZI HORGÁSZOK HÁZA TÁJÁN!

Megtartotta évi rendes közgyűlését a Végegyházi Sporthorgász Egyesület, amely jelentős változásokat is hozott az egyesület életében.

2022. január 22-én tartotta meg közgyűlését a Végegyházi Sporthorgász Egyesület a Barangoló Közösségi Házban. A megjelent tagok először Mikula István elnök beszámolóját hallgathatták meg az elmúlt évről.

Mikula István beszámolójában elmondta:

Egyesületünk, a Végegyházi Sporthorgász Egyesület 2010-ben alakult 23 taggal, jelenleg tagjaink száma 190 fő. Megalakulásunk óta, a végegyházi horgászok érdekeinek képviselete mellett, folyamatosan részt veszünk a helyi környezet védelmében szervezett akciókban, valamint folyamatosan igyekszünk a gyerekeket a természet védelmére sarkallni.

A 2021. év legfontosabb feladata volt, hogy az egyesület horgásztavának a folyamatos üzemelését biztosítsuk. A tóban megtörténtek a szükséges haltelepítések, és az elmúlt évben is tudtuk a halállományt fejleszteni. A 2021. évben 20.2 q pontyot sikerült telepítenünk horgásztavunkba.

A tavunk környezete is napról napra szépült, hiszen nem csak a növényzetet tartjuk rendben, hanem folyamatosan igyekszünk fejleszteni a területet.

A horgásztó partján folyamatosan fordul meg a falu apraja- nagyja, ez lehetőséget ad arra, hogy természetvédelmi tevékenységünket hatványozottan végezhessük. A vírushelyzetben sokan látogatták horgásztavunkat, nem csak a horgászat, hanem a természetben történő kikapcsolódás is vonzotta látogatóinkat. A vírushelyzet ellenére mind a négy hagyományos horgászversenyt megrendeztük: a Szezonnyitó, a Huszonnégy órás, a Tóavató horgászverseny és a Szezonzáró Horgászversenyt, melyek most is jó hangulatban zajlottak le. Horgászversenyeink mellett harmadik alkalommal rendeztük meg a Családi Napot a Végegyházi Horgásztó partján, amely sok embert vonzott a tóhoz augusztus 20-án.

A Nemzeti Civil Alap forrásából egymillió forint támogatást nyertünk, amely sokban segítette éves munkánkat.

Egyesületünk a 2021. évben 65.640 Ft 1 %-os felajánlást kapott.

A tó mellett 2 főt alkalmazunk, akik nem csak a tóra figyelnek, de a környező területeken is vigyáznak a természeti értékekre. A közfoglalkoztatottaink mindketten nyolc órában dolgoznak. Természetesen fontos volt a munkaügyi központos pályázat teljes és szabályos lebonyolítása és elszámolása, ez sikeresen megtörtént. Egyesületünk szabályos és előírásszerű működéséhez minden feltétel adott.

Alakulásunk óta igyekszünk részt venni községünk közösségi életében. A növekvő adminisztratív feladatok ellenére továbbra is kiadjuk az állami horgászokmányokat, az elmúlt évben 175 főnek végeztünk ilyen szolgáltatást, illetve továbbra is segítettünk a horgászregisztrációban is.

Egyesületünk minden jelentési és adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tett, elszámoltunk a pályázatainkkal, könyvelésünk, nyilvántartásaink rendben vannak. A Végegyháza Község Önkormányzata felé teljesítettük a fennálló kötelezettségünk aktuális részét, 1.200.000 Ft kifizetését, és végre sikeresen véget ért az az adósságkezelési folyamat, amely lassan öt éve tart. Köszönet illeti ezért Végegyháza Községi Önkormányzatát, amely végig segítette, hogy az adósság kezelés sikeresen zárulhasson.

Az egyesületünk munkáját az elmúlt évben 21 szerződéses és ötven alkalmi önkéntes segítette. Ez az az erő, amire folyamatosan támaszkodni tudunk, rájuk mindig számíthatunk.

Szeretném megköszönni egyesületünk nevében azt a sok önzetlen munkát és a sok támogatást, amit munkánk végzéséhez kaptunk. Külön szeretném megköszönni Blahó Zoltánnak, Horváth Juditnak, és Vajda Norbertnek, a Barangoló Közhasznú Egyesületnek és a Végegyháza Községi Önkormányzatnak az egész évi támogatást.

Ezt követően az egyesület elmúlt évi gazdálkodását tekintették át a megjelentek, amelynek legfontosabb tétele a több éve görgetett adósság végleges kezelés volt, igy elmondható, hogy az egyesületnek semmiféle tartozása nincs, az önkormányzat felé fennálló tartozás visszafizetése lezárult. Így is stabil volt a gazdasági helyzetünk tekintve az elnyert pályázati támogatásokat, illetve a horgásztó bevételeinek alakulását. Az elmúlt évben 20 mázsa halat telepítettünk a horgásztóba, ami teljesen megfelelő, tekintve a tó méretét. A gazdasági beszámoló és az éves közhasznúsági jelentés elfogadása után került sor a tisztújításra.

Az egyesület eddígi elnöke Mikula István illetve az elnökség tagjai is lemondtak, mivel megbízatásukat az adósságkezelés végéig vállalták. Az elnökség idősebb tagjai már korábban jelezték, átadják a helyüket a fiataloknak, így is történt. Sem Mikula István, sem Horváth László nem vállalt újra tisztséget, ahogy Lipták Sándor sem.

A közgyűlés megválasztotta az egyesület új elnökségét: Mikula Ákost elnöknek ifj. Gyebnár Tibort, ifj. Józsa Pált, Józsa Pált és Bognár Róbertet pedig elnökségi tagnak. Ők vezetik majd az egyesületet az elkövetkező időszakban. A leköszönő elnök és elnökségi tagok munkáját az új elnök köszönte meg a tagság nevében.

A továbbiakban elfogadásra került az egyesület 2022 évi költségvetése amely a várható bevételek alapján megfelelő lesz, ezért sem tagdíj sem éves illetve napijegy áremelés nem vált szükségessé.

Az idei év programterve is elfogadásra került, így ismét megrendezésre kerül az egyesület minden hagyományos versenye és az egyéb rendezvények is.

A 2022. év tervezett rendezvényei:

Május 1.:                   VII. Szezonnyitó Horgászverseny

Április 25.:                 Föld napja kalandtúra általános iskolásoknak

Június 25-26.:          VII. Huszonnégy órás horgászverseny

Augusztus 20.:        VIII. Tóavató Horgászverseny – Családi Nap

Szeptember 25.: XV. Nagy Ho-Ho-Ho Horgászkupa

Október 16.:            VIII. Szezonzáró horgászverseny

Az egyebekben szóba került, többek között, hogy a fogási naplókat 2022. február 28-ig kell összesítve leadni. A horgászokmányok megvásárlására pedig minden kedden és csütörtökön van lehetőség 15-17 óra között a Barangoló Közösségi Házban.

A horgásztó előre láthatólag március 12-én nyitja meg kapuit.

A közgyülés ezzel lezárult, kívánunk mindenkinek boldog új évet és sok sikeres fogást.

Horváth László