A horgászok rendkívüli közgyűlése

2014. május 23-án 18 órai kezdettel tartotta a Végegyházi Sporthorgász Egyesület rendkívüli közgyűlését, melynek két fontos napirendi pontja volt.

Az egyik a közhasznú minősítés megtartásához szükséges alapszabály módosítás, a másik pedig a horgásztó megépítéséhez szükséges feltételek biztosítása volt.

Varchó István egyesületi elnök köszöntötte a megjelent egyesületi tagokat és vendégeket, majd rátért az alapszabály módosításának a tárgyalására. A Végegyházi Sporthorgász Egyesület eddig is határidőre eleget tett e törvényi kötelezettségeinek, és ezek után is így kívánnak működni, ezért is került sor az alapszabály módosítására, amely alapot teremt arra, hogy az egyesület megőrizhesse közhasznú minősítését.

A nap slágere azonban a horgásztó létrehozásával kapcsolatos tájékoztató volt. Horváth László elnökségi tag ismertette az eddig megtörtént lépéseket, így megtudhattuk:

"A Végegyházi Sporthorgász Egyesület megalakulásakor tűzte ki zászlajára a saját horgásztó építését, és úgy tűnik, sikerrel is járhatunk! Többen megmosolyogtak minket, mikor hallottak terveinkről, hiszen egy tavat felépíteni nem egyszerű dolog.

A végegyházi horgászok régi álma mégis teljesülhet, hiszen sikerrel szerepeltünk a Vidékfejlesztési Minisztérium által kiírt turizmusfejlesztési pályázaton, amely lehetőséget ad horgászturizmus fejlesztésére is.

Az eredeti elképzelésünk szerint a tavat a „bika istálló” mögötti kanyarba szerettük volna építeni, de sajnos a talajvizsgálat eredménye kedvezőtlen lett. Ezután került képbe a Dózsa út végén levő parlag terület, itt szerettünk volna fejleszteni, de a közel száz tulajdonos és az eléggé kusza tulajdonviszonyok miatt a terület megszerzése nem volt lehetséges. Így végül a volt Tsz telep területén látszik kivitelezhetőnek a tó életre hívása. A terület önkormányzati tulajdon, 1,2 ha, de később bővíthető. Elképzelésünket Végegyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadta és támogatta, így a terület a rendelkezésünkre áll.

A pályázatot és az vízjogi létesítmény építése iránti kérelmet 2014. január 15-én nyújtottuk be, és a pályázatunk kedvező elbírálásáról április 30-án kaptuk kézhez a hivatalos értesítést.

A pályázatunk alapján az építkezést június végén szeretnénk megkezdeni, és október- november hónapban szeretnénk befejezni, hiszen az év végéig mindenképp be kell fejezni a beruházást, mert elveszíthetjük a támogatást.

A pályázat utófinanszírozott, így hitelfelvételre is szükségünk lesz.

Szükséges a nyert összeg miatt a közbeszerzési eljárás lefolytatása is, amely a beruházás első lépése lesz.A teljes bekerülési költség körülbelül 30 millió forint lesz.

A pályázatunk sikere mutatta meg azt is, hogy a civil szervezetek segíthetik egy közösség fejlődését, hozzájárulhatnak a településen élők komfort érzetének javításához. Eredménynek tartjuk azt is, hogy a pályázat elkészítése során már sokan, sokféle módon mellénk álltak. A sikeres pályázatot a Civilek Háza készítette térítésmentesen, a szükséges területet a községi önkormányzat biztosította a fejlesztéshez szintén ingyenesen. A terveket a Hidráns Bt. készítette el gyakorlatilag rekordidő alatt, külön köszönet tervezőnknek, Virág Mihály úrnak, aki fáradhatatlanul állta sokszor dilettáns kérdéseink özönét, és ennek ellenére is határidőre elkészült a tervezéssel, és a szükséges hiánypótlásokban is folyamatosan segít. A szakmai kérdésekben a Körösvidéki Horgászegyesületek Szövetsége, elsősorban Nemes Attila ügyvezető állt rendelkezésünkre eddig is, és biztosított arról is, hogy folyamatosan segít a kivitelezés és üzemeltetés szakmai kérdéseiben. A technikai hátteret és a pályázat elkészítéséhez a számítástechnikai hátteret a Barangoló Közhasznú Egyesület biztosította, ők segítenek majd a terület turisztikai hasznosításában is. A Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület munkatársai folyamatosan segítettek a rendeletek és szabályok közötti eligazodásban, és szívesen válaszoltak minden apró-cseprő kérdésünkre. Természetesen számos magánszemély is közreműködött a sikeres pályázat megszületésében, köszönetet kell mondanom nekik is: Deák László, ifj. Fülöp József, Gonda Tibor, ifj. Gyebnár Tibor, Horváth Judit, Józsa Pál,  ifj. Józsa Pál, Mikula István, Mikula Melinda, Ozsvár Gábor, Varga István.”

A tájékoztató után az érdeklődők választ kaptak minden kérdésükre, hogy felelősen dönthessenek a megteendő lépésekről.

A tájékoztató után az egyesület elnöke szavazásra bocsátotta a szükséges kérdéseket, így az egyesület közgyűlése egyhangúlag úgy határozott, hogy a tó megépítését megkezdi, a finanszírozáshoz a pályázati támogatás fedezetével 20.000.000 forint kölcsönt vesz fel, kedvező feltételekkel. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy a szoros határidő ellenére az építkezést rendben befejezhessük.

A horgászok régi álma valósulhat meg itt, Végegyházán. A felszólalásokból is kiderült, sokan támogatják a tó megépülését, s bizton számíthatunk majd horgásztársaink segítségére.