Gazdagodott Végegyháza tizenkét új „Nagy hohohorgásszal”!

Sokan keresték meg a Végegyházi Sporthorgász Egyesületet, hogy horgászvizsgát szeretnének tenni, hiszen a horgászat alapfeltétele a sikeres horgászvizsga. A vizsga sikeresen meg is valósult 2014. július 11-én a Civilek Házában, no de néhány mondat az előzményekről.

Mint említettük sokan jelentkeztek,s ha már jelentkeztek, egyesületünk úgy döntött, megszervezi a horgászvizsgát községünkben, immár harmadik alkalommal. A résztvevők összetoborzását Mikula István elnökségi tagunk vállalta magára, ami bizony sok szaladgálással járt, hiszen nem mindenki gondolta komolyan a vizsga letételét.

Ezért határozott úgy az egyesületünk elnöksége, hogy akkor szervez vizsgát, ha legalább tíz jelentkező összejön, és előre kifizeti a vizsgadíjat is. Ezzel a feltétellel tizenkét horgászni vágyó sporttársunk élt a kihelyezett vizsga lehetőségével.

 

Jómagam is igyekeztem hozzájárulni a vizsga sikeréhez, ezért két alkalommal tartottam konzultációt és felkészítést. Természetesen a felkészülést mindenki maga végezte, én csak igyekeztem a legfontosabb dolgokra koncentrálni.

Aztán elérkezett a mai délután, öt óra körül már izgatottan gyülekeztek a vizsgára jelentkezettek, szám szerint tizenketten, akiken azért látszott ma a vizsgadrukk. Megjelent és szurkolt a vizsgázó jelölteknek egyesületünk elnöke,Varchó István is, természetesen szerét ejtettük  annakis, hogy  horgász tavunk jövőjéről is beszéljünk, hiszen hamarosan kezdődik az építés….

No, de visszatérve a vizsgára, a vizsgabizottságkéttagú volt. Nemes Attila, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének ügyvezetője és Pethő László, a szövetség elnökségének a tagja, a szövetség halasítási bizottságának elnöke segített a végegyházi horgászjelölteknek az állami vizsga megszerzésében.

Külön köszönet illeti őket, hiszen a kihelyezett vizsgára azért van mód, mert hajlandóak segíteni a megye egyesületeit ezzel a lehetőséggel. Mióta a vizsgadíjat ilyen drasztikusan felemelték, hiszen 3500 Ft-os vizsgadíjat kell befizetni az államnak, nagyon nagy segítség az is, hogy helyben lehet vizsgázni ilyenkor. Az is fontos, hogy kiszállási díjtól eltekintve ingyen jöttek el hozzánk, ezzel is támogatva a végegyházi horgászegyesületet.

A vizsga két részből állt, először tesztlapon kellett számot adni a tanultakról, majd gyakorlati vizsga gyanánt a halfelismerés következett. Nehezíti a vizsgát az is, hogy az elmúlt évben szigorodtak a horgászatra vonatkozó jogszabályok, és a változások új kérdéseket is eredményeztek a tesztlapon.  A horgász jelöltek derekasan állták a próbát, pedig alaposan kikérdezték őket. Mind a tizenketten sikeresen levizsgáztak, így Végegyháza ennyi új horgásszal gazdagodott.

Egyesületünk köszönetét fejezi ki a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének, valamint Nemes Attilának és Pethő Lászlónak, hogy lehetővé tették, és lebonyolították a kihelyezett vizsgát. Úgyhogy kezdődhet a halak hajkurászása, görbüljön a bot, reszkessetek halacskák

Horváth László