Hamarosan elkészül a végegyházi horgásztó
Lassan már három hónapja folyik a végegyházi horgásztó építése, s úgy tűnik, hamarosan végére is érünk. A kialakított meder egyre inkább tükrözi azt, amit a terveken láthattunk, a partok is egyre inkább kialakulnak.
Tavasz végén érkezett meg az értesítés a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól, amelyben értesítettek, hogy a turisztikafejlesztési támogatásra benyújtott pályázatunkat támogatják, és így megépülhet a végegyházi horgásztó. A munkálatok a vízjogi létesítési engedély kiadása és a közbeszerzési eljárás lezárulása után indulhattak meg a kijelölt területen. A feladat „egyszerű” volt, hiszen csak egy nagy gödröt kellett ásnunk, és azt megtölteni vízzel úgy, hogy lehetőleg meg is maradjon benne. A tényleges építési tevékenységek szeptember elején kezdődtek meg nagy örömünkre.
Miután a terület előkészítése megtörtént, a gépek kezdték meg a munkát, melynek során kitermeltek körülbelül 13 ezer köbméter földet, és elhelyezték a kijelölt deponálási területre. Ez a lődomb területe lett, de erről majd később. Természetesen, aki ismeri a tó helyét, az tudja, a föld kitermelése volt a kisebbik gond. Hiszen a terület egyharmadát betonfedés takarta, nem is vékonyan, így keletkezett vagy ezer tonna betontörmelék, amely komoly feladatot adott. Nem csak felszedni kellett a betonfelületet, de újra hasznosítható méretűre is kellett darálni, ami szintén megtörtént.
Természetesen hátra van még a műszaki átadás, a tó feltöltése, a nád telepítése, a végleges tereprendezés és a füvesítés is. A papírmunka „kedvelői” sem unatkoznak egyesületünknél, mivel el kell készíteni a pályázati elszámolásokat, meg kell kérni a használatbavételi engedélyt és a horgászhasznosításhoz szükséges halgazdálkodási engedélyeket is. Meg kell terveznünk a halasítást, megszervezni a beszerzést és természetesen az őrzést is. A feladatok közepette természetesen időt kell találni a tó működési szabályzatának és a szükséges papírok elkészítésére is.
E közben időt szakítunk arra is, hogy elkészítsük a végegyházi horgásztó honlapját is.
A tavasz feladata a növényzet telepítése, a szabadtéri bútorok kihelyezése, a horgászhelyek kiépítése és a használatba vétel megkezdése is. Meg kell egyeznünk a lődomb és a kiserdő takarításáról és zöldterület fejlesztéséről. E terület szabadidő parkként üzemelhet úgy, hogy a lődomb télen szánkózó dombként szolgálhat a végegyházi gyermekeknek. A teljes terület karbantartása, és fejlesztése nagy feladat, annak elvégzéséhez el kell osztanunk a feladatokat, illetve pontosan megosztani a teendőket az együttműködő partnerekkel, illetve a terület pihenőparkká alakítását tervező önkormányzattal.
Tehát van mit tenni, de a nehezén már túl vagyunk, úgy gondolom, hiszen most már lassan csak rajtunk múlik, hogy minden rendesen működjön, nem kell senkire várnunk, nem kell senkitől függenünk. Ennek a tónak a születése is megmutathatja, hogy a civil szervezetek képesek és akarnak is hozzátenni egy település fejlődéséhez, ha hagyják őket és megragadják a kínálkozó lehetőségeket.
Horváth László