Nádat palántáztak a végegyházi horgászok!
Nem mindennapi akcióra hívta a Végegyházi Sporthorgász Egyesület a tagjait és szimpatizánsait a készülő horgásztó partjára.
Vannak olyan dolgok az ember életében, amit először csinál, ilyen volt nekem a nád ültetése. A horgásztó feltöltése a jövő héten várható, ezért mielőtt a víz elfoglalná a neki szánt medret, mindenképp szerettük volna a nád telepítését elvégezni. Keddi elnökségi ülésén határozott úgy a Végegyházi Sporthorgász Egyesület elnöksége, hogy felkéri az egyesület tagjait egy kétnapos önkéntes hétvégére. A rövid szervezési idő ellenére egy híján húsz horgásztársunk és szimpatizánsunk döntött úgy, hogy legalább néhány órát arra áldoz, legyen nád a tavunk körül.
A szombat reggeli munka legfontosabb célja az volt, hogy a tó közepére telepítendő nádsáv mindenképpen telepítésre kerüljön, hiszen az elárasztás után nagyon nehézkes lenne ezt megoldani. Először kiástuk a nádgyökereket, majd az átszállítás után telepítettük a megfelelő helyre. Természetesen figyeltünk arra is, hogy olyan helyről ássunk ki vízinövényeket a telepítéshez, amely nem Natura 2000-es védettség alatt áll és nincs is helyi védelem alá vonva. Hiszen az ilyen területeken a növényzetet sem lehet megkárosítani. Az a környezetvédő pedig, aki kicsit is ad magára, igyekszik tiszteletben tartani az írott és íratlan szabályokat is. Szerencsére a nád igen virulens növény, így aztán találtunk az utak mentén és az árokpartokon elég alapanyagot a növényzet telepítéséhez.
Igen jól haladtunk, és igen jól szórakoztunk, hiszen mindenki élvezte a szép időben a munkát. Így nem csak a belső nádsávot, hanem a későbbi kíméleti területek szélét is betelepítettük már az első nap. Persze jól esett egy kis szendvics és egy kis kávé a munka közben, a gyors elő ebéd alatt már a következő napra is megterveztük a munkát.
A vasárnap reggel kicsit borúsabban fogadott minket, de a lelkesedés nem csökkent. Rövid megbeszéléssel kezdtünk. Mivel első nap olyan jól haladtunk, az önkéntesek egy része elindult nádtöveket szedni, a többiek pedig kiszedték a mederből a benne maradt köveket, gyökereket és kitermelték a part szélére.
Amikor a nádbegyűjtők újra visszaértek, megkezdődött a további nádtelepítés, úgyhogy a munka végére nem csak a kíméleti területek, de a tó két oldala is kapott nádcsomókat. A többit a tavaszra és a természetre bízzuk. A nád mellé telepítettünk némi sást és néhány tő bambusznádat is, hogy legyen miből spiccbotot gyártani a táboros gyerekeknek a nyáron.
Mivel a gyors ebéd után még maradt időnk, szorgos csapatunk összeszedte a gyökereket, tuskókat a partokról, és letakarítottuk a betonos területünket is. Természetesen közben szóba került a tavaszi haltelepítés, a tavaszi munkálatok, a padok, kiülők készítése és telepítése. Megterveztük azt is, hogy mit, hova képzelünk el, szemünk előtt szépült meg a tó környéke, legalább is gondolatban.
Nagyon kellemes hétvégét töltöttünk együtt, és nagyon produktívat is. Külön öröm számunkra, hogy nem csak az egyesület tagjai jöttek el, hanem olyanok is segítettek, akik örülnek sikerünknek, és támogatják céljainkat.
Egyesületünk vezetősége köszönetét fejezi ki az önkéntes akcióban résztvevőknek: Birta Attila, Deák László, Gonda Tibor, Gyebnár Tibor, ifj. Gyebnár Tibor, Harczman Dávid, Horváth Judit, Horváth László, Koszna András, Lipták Sándor, Mikula Ákos, Mikula István, Nyári Tamás, Sárközi József, Takács Márk István, Tóth Aladár, Tóth Zoltán, Ujfalusi György, Víg Gábor.
Az akciót, az étkezések biztosításával a Barangoló Közhasznú Egyesület támogatta.
Horváth László