Az első horgászverseny a Végegyházi Horgásztavon
A Végegyházi Sporthorgász Egyesület 2015. augusztus 22-én rendezte meg az I. Végegyházi Tóavató Horgászversenyét, melynek helyszíne a Végegyházi Horgásztó volt.
Szombaton kora reggel már hat óra előtt gyülekeztek a versenyre nevező horgászok, némi izgalommal, hiszen ezen a helyszínen még nem rendeztek ilyen megmérettetést. Annyit mindenki tudott, hogy a tó bővelkedik pontyban, hiszen közel kilenc mázsa hal úszkált, horogra várva. Természetesen mindenki a lehető legtöbb zsákmánnyal igyekezett az elsőséget megszerezni, ha a szerencse is úgy akarja. A verseny arra is jó alkalmat adott, hogy önkénteseket toborozzunk a horgásztónál lévő Zölkéntes Pontban, a Száraz-ér védelmében meghirdetett akcióinkhoz.
Fél hétkor a verseny főszervezője, Mikula Ákos mondta el a résztvevőknek a verseny általános szabályait. Ennek értelmében ezen a délelőttön csak egy bottal ée egy horoggal lehetett horgászni, akár úszós, akár fenekezős készséggel. A kifogott pontyokat a mérlegelés után vissza kell engedni. A horgászhelyeket érkezési sorrendben sorsolták ki, a véletlenre bízva, ki hol horgászik majd.
Miután mindenki elfoglalta a helyét, megtette az előkészületeket, hét órakor kezdődött a verseny, mely egészen délután egy óráig tartott.
Mindenki úgy gondolta, hogy a nagy meleg utáni lehűlés meghozza a halak kedvét az evésre, de nem így történt. Időközben az eső is neki-nekikezdett. De a horgászok a türelmükről híresek, nem adják fel olyan könnyen. Újabb és újabb csalizás, bedobás, és újabb várakozás, hogy megrándul-e a damil. Kisebb halak persze folyamatosan akadtak, de az első pontyra bizony sokáig kellett várni.
Nagy izgalom támadt az első mérlegelés során, s a reménykedés mindenkiben erősödött, lesz-e következő, ki fogja a következő halat. Arra pedig még várni kellett, de csak bekövetkezett. És még mindig volt hátra a versenyből, tovább lógattak versenyzőink.
Mindeközben az ebéd előkészületei is megtörténtek, hiszen Mikula István jóvoltából a verseny zárásaként halászlé ebéd készült.
Két eső közötti időszakot kihasználva érdeklődők, szurkolók is kijöttek a tóra, megnézni, hogy áll a verseny, biztatni ismerőseiket. Nem hiába, hiszen öt perccel a verseny vége előtt horogra akadt a harmadik ponty is. Három hal, három helyezett! A tó nem hagyta cserben a horgászokat.
A végeredmény megállapítása így nem volt nehéz feladat, jöhetett az eredményhirdetés! Az értékes díjakat Varchó István, a Végegyházi Sporthorgász Egyesület elnöke adta át.
Az I. helyezett Tóth János díja egy orsó lett, a II. helyezett Zsoldi Zsolt jutalma egy merítőszák, míg a III. helyezett ajándéka egy pontymatrac volt, melyeket a sporthorgászok vásároltak erre az alkalomra. Az első helyezett Tóth János Király Rita, Gyovai Csanád és Király Sándor különdíját is megkapta, és nem utolsó sorban egy évre büszke tulajdonosa lett a VÉGEGYHÁZI TÓAVATÓ HORGÁSZVERSENY VÁNDORKUPÁ-jának, melyet Varchó István alapított.
Különdíjak is gazdára találtak. A legnagyobb hal kifogásáért Tóth János egy horgászbotot kapott, melyet Szász Pál ajánlott fel. A legfiatalabb versenyző, Csala Ákos pedig a Barangoló Közhasznú Egyesület különdíját, egy könyvet és egy pólót kapott.
Az ünnepélyes eredményhirdetés után pedig jöhetett a halászlé, s ebéd közben tovább lehetett beszélgetni a verseny emlékezetes eseményeiről.
Az I. Végegyházi Tóavató Horgászversenyének díjazásához hozzájárultak:
Gyovai Csanád és Király Rita, Horváth László, Király Sándor, Szász Pál, Varchó István, Barangoló Közhasznú Egyesület, Villanyszerelési Szaküzlet és Horgászbolt (Mezőkovácsháza, Hősök tere 8.). Köszönjük támogatásukat!
Természetesen egy év múlva ugyanitt találkozunk!
Horváth Judit