Végegyházi Horgásztó - az első hónap tapasztalatai
A Végegyházi Sporthorgász Egyesület augusztus másodikán nyitotta meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal turisztika fejlesztési pályázatának támogatásával létrehozott horgásztavát. Az első hónap tapasztalatai alapján helyes döntés volt a tó megépítése.
Sok viszontagság után került sor a megnyitásra, hiszen a kivitelező nem tudott olyan medret építeni, amiben a víz megmaradt volna.Ezért a tervezett nyitás több mint három hónapot csúszott. Szerencsére nem adtuk fel, és találtunk olyan vállalkozót, aki képes volt a medret rendbe tenni úgy, hogy a tó most már megtartja a vizet. Annak tisztázása, hogy mi okból nem készült első alkalommal is megfelelő meder, most kezdődik, miután sikeresen megnyitottunk, a legfontosabb lépéseket megtettük., és horgászaink birtokba vehették a Végegyházi Horgásztavat.
A tóba összesen tizenegy mázsa horogérett pontyot telepítettünk négy lépésben.Először egy mázsa próba-potyka került a tóba, ezt követte a nyitás előtt néhány nappal négy mázsa bajuszos. A nyitás hetében további három mázsa települt be a tavunkba, és az augusztus 22-i verseny előtt újabb három mázsa lett kihelyezve. Elmondhatjuk, igen bőséges a felhozatal, és bizony a méretük sem lebecsülendő.
A telepítések során 1115 kg horogérett ponty került a tóba, összesen 608 darab, ebből kiszámítható, hogy 1,8 kg átlagsúlyú hal került a vízbe. Attól tartottunk - lévén a tó még teljesen új - a halakat könnyedén kifogják majd a horgászok. Nos, a halak ránk cáfoltak, hiszen az első hónapban összesen 164 db pontyot fogtak vissza horgászaink. Pedig lelkesen hajkurászták a potykákat, hiszen 89 napijegyes és 29 éves engedéllyel rendelkező horgásztársunk igyekezett lépre csalni a halacskáinkat,összesen 337 horgásznapot töltve a tó partján egyetlen hónap alatt.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy sikerült létrehozni egy olyan tavat, ahol, aki akar, hódolhat a kedvenc időtöltésének, aki akar, sétálhat egyet a partján. Tavunk olyan hely lett, ahol szívesen látunk mindenkit, aki itt akar pihenni. Természetesen sok még a feladat, hiszen fásítanunk kell, bútorokat, kiülőket szeretnénk telepíteni a parton. Ezek a dolgok majd ősszel kerülnek sorra, mint ahogy a további vízinövény telepítés, illetve további halfajok kihelyezése is. Ha végre rendbe jön a Száraz-ér teljesen elhanyagolt partja, akkor hozzáfoghatunk a turisztikai alapon való hasznosításnak is. Sajnos, akinek a feladata lenne az ér rendben tartása, úgy tűnik, nem végzi el megfelelően a dolgát, ebben az ügyben is kell majd lépnünk, összefogva a civil szervezetekkel, intézményekkel.El kell érni, hogy olyan kezekben legyen a Száraz-ér, aki képes törődni vele, hiszen a vízfolyás rendbe tétele mindannyiunk érdeke.
A horgásztavunk üzemeltetésével kapcsolatban az idei évben még tervezünk néhány meglepetést, ami felkeltheti a horgászok figyelmét. Többek között rendezni kívánunk egy szezonzáró horgászversenyt, és nem lehetetlen, egy éjszakai teszthorgászat lehetősége sem. Az iskola kezdete után szeretnénk meghívni az iskola diákjait osztályonként, hogy megmutassuk nekik a tó élővilágát, megcsónakáztassuk őket és elbeszélgessünk velük a helyi környezet védelméről.
Az is fontos feladat lesz, hogy nevet találjunk a tavunknak, hiszen egy ilyen kedves tónak jó, ha van egy szép neve. Akinek van javaslata, az bátran írjon a horgászegyesületnek a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre. Az ősz feladata lesz még, hogy megszervezzük a horgászvizsga lehetőségét is.Ha legalább tízen jelentkeznek, akkor kihelyezett vizsgára is lesz lehetőség. A jelentkezők jelezhetik részvételi szándékukat a horgásztó halőrházánál vagy a Barangoló Közösségi Házban.
Szeretettel várunk mindenkit horgászni vagy nézelődni a tavunkra, a horgászat feltételeiről bővebben olvashatnak a vegto.hu internetes oldalon.
Találkozunk a tó partján!