Rekord számú résztvevő a horgászvizsgán!
A Barangoló Közösségi Ház adott otthont a Végegyházi Sporthorgász Egyesület szervezésében megrendezett horgászvizsgának, 2015. október 27-én. Az egyesület negyedik alkalommal szervezett kihelyezett vizsgát, amely rekord számú résztvevőt hozott.
A törvények értelmében hazánkban horgászni csak állami horgászjegy birtokában lehetséges.Megvásárlásának alapfeltétele, hogy a horgászni kívánó személy érvényes horgászvizsgával rendelkezzen. A közelben vizsgát Orosházán illetve Békéscsabán lehet tenni, ami elég messze esik, és az utazási költségek sem elhanyagolhatóak. Ezért szervez horgászegyesületünk alkalmanként kihelyezett vizsgát, ami könnyebbség leendő horgásztársainknak, már csak azért is, hiszen a vizsgához konzultációs segítő felkészítést is biztosítunk, két alkalommal. A felkészítések és maga a horgászvizsga arra is jó alkalmat adott, hogy önkénteseket toborozzunk a Zöldkéntesen a Száraz-ér védelmében meghirdetett akcióinkhoz.
Nem lenne lehetőségünk erre a könnyítésre, ha a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége nem segítene minket a kihelyezett vizsga biztosításával. A vizsgabizottság elnöke Pethő László, a KHESZ Halgazdálkodási Bizottságának elnöke, tagjai pedig Nemes Attila ügyvezető és Takács István, a KHESZ Ifjúsági Klubjának vezetője voltak. Az, hogy a vizsga helyben valósul meg,rekordszámú jelentkezőt vonzott, a vizsgára harmincan jelentkeztek, és a végső megmérettetésre huszonkilencen meg is jelentek.
A vizsgázókat Nemes Attila, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének ügyvezetője köszöntötte, és igazította el a vizsga menetéről és a teendőkről. A vizsga két részből áll, először írásban kell tesztlapon számot adni a tudásról, majd halismereti és egyéb kérdésekkel folytatódik szóban az „inkvizíciós” eljárás.
A tesztlapok kitöltése során már érezhetően nőtt az izgalom, hiszen senki nem szeret vizsgázni, még akkor, sem, ha alaposan felkészült. A tesztek értékelése során megállapítható volt, hogy a vizsgázók felkészítése sikeres volt, hiszen olyan tesztlap, amely után valaki nem mehetett volna szóbelizni, nem született.
Azután megkezdődött a szóbeli is, a halfelismerés és a kiegészítő kérdések sem fogtak ki horgászjelöltjeinken, mindenki megfelelt a vizsgán. Ezzel folytattuk azt a nemes hagyományt, hogy a végegyházi kihelyezett vizsgán még senki sem bukott meg, aki nekiveselkedett, mindenki teljesítette legalább a minimális szintet.
A négy vizsgánkon összesen több mint hatvan horgásztársat avathattunk. Maratoni hosszúságú vizsgánk végén mindenki át is vehette a vizsgabizonyítványát, és jogosulttá vált a szabályos horgászengedély kiváltására.Azt, hogy mikor szervezünk, újra vizsgát, most még nem tudjuk, de valószínek tartjuk, hogy lesz még rá igény.
A vizsga megrendezését és sikeres lebonyolítását támogatta:
Barangoló Közhasznú Egyesület, Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége, Nemes Attila, Pethő László, Takács István, Horváth Judit, Horváth László.
Végegyházi Sporthorgász Egyesület