Barangoló Bejárós Tábor-Tábori Napló: Az első hét

A Barangoló Közhasznú Egyesület július 3-tól immár kilencedik alkalommal szervezi meg Végegyházán a bejárós tábort, és egy hónapon keresztül nyújt remélhetőleg feledhetetlen élményt. Az itt történt eseményekről most is napi rendszerességgel olvashatnak látogatóink.

Írta: Horváth Judit

 

Ma délelőtt ismét eljöttek hozzánk a Szövetség a Mezőkovácsházi Járás Ifjúságáért önkéntesei, Matúz Ádám vezetésével, érdekes feladatokkal, játékokkal.

A gyerekek kíváncsian kérdezgették a fiatalokat, s izgatottan osztották meg egymással az információmorzsákat. A reggeli, Melinda szülinapos köszöntése és a sütikézés után pedig végre kezdődhetett a közös tevékenység.

A csapatépítő játékok során egyre bátrabban vettek részt a közös programban a táborosok, örömmel és jókedvűen végezték a számukra váratlan feladatokat.

Egyre lelkesebben játszottak együtt a középiskolásokkal, akik környezetvédelmi feladatokat is becsempésztek, természetesen játékos formában. Kellemesen telt a péntek délelőtt, s az idő is enyhébb volt az előző napoknál.

Ebéd után most valóban csendes volt a pihenő idő, hiszen a legtöbben kifeküdtek a fűbe, a padokra. No azért ez nem tartott sokáig, s utána már csak a csoki és a dinnye csalta el a játéktól a táborosokat.

Első hetünk véget ért, a Barangoló Bejárós Tábor felirata melletti „levegő” lufik is leeresztettek, de hétfőn újabb hét következik, a TŰZ hete.