Barangoló Bejárós Tábor-Tábori Napló: A negyedik hét
Elérkeztünk a barangoló Bejárós Tábor utolsó napjához, mely tele volt tennivalóval.
Reggeli után azonnal neki is láttunk. Először a táborzáróra rendeztük be kiállításunkat, melyhez a kiállítási tárgyakat a négy hét alatt készült alkotások adták.
Szépen leterítettük a közösségi ház nagy asztalát, s szépen sorban elhelyeztük rajta műveinket: az agyagtárgyakat, a papírforgókat, a tűzoltóautókat a tűzzel együtt, a gyümölcscentrifugával és szívószállal festett képeket, a puzzle-ket.
Szépen meg is telt az asztal, a táborosok szorgos munkája nyomán. Nem felejtettük el a kalózkalapot és a szablyát sem, de arra még a délelőtt folyamán szükségünk volt. Még a közösségi ház sportszobájában is berendeztük a nézőteret, a vendégek fogadására, majd kimentünk az udvarra.
Újra felépítettük a kalózhajót, majd felöltöttük kalózkalapunkat. A fegyverekről sem feledkeztünk meg, egyik kézbe a szablya, a másik kézbe a vízi pisztoly, s indulhattunk zsákmányszerző körutunkra.
Hangosan énekelve vonultunk végig az utcán, s először a Polgármesteri Hivatalt vettük be. Itt a falu elöljáróját kerestük fel, akinek felolvastuk ULTIMÁTUM-unkat. Mivel a Száraz-ér mostani állapotában nem hajózható, azért jöttünk, hogy egy év múlva már hajónkkal tudjunk majd megérkezni a vízzel teli, kitisztított vízfolyásunkon. „Rettenetes” csapatunk meghallgatásra talált, sőt még zsákmányt is kaptunk, majd innivalót a további hosszú utunk előtt.
Következő állomásunk a helyi Takarékszövetkezet volt, hiszen a kalózoknak kell a kincs. Nos, pénzintézetünk meghallgatta a felolvasott váltságigazolást, s rögtön értettek a szóból, kaptunk tőlük váltságdíjat.
Ezt, mint előző alkalommal odaadtuk a kincstárnokunknak, s mentünk tovább a Andi Csemege boltba. Az itteni pékség sütötték a táboros időnk alatt a kenyeret számunkra, s így védelmi passzust adtunk át számukra.
Hálából a védelemért itt is zsákmányolhattunk kincset, így még gazdagabban folytattuk utunkat. Utolsó látogatásunkat a Napközi Konyhában tettük, ahol négy héten keresztül ebédünket költöttük el, s itt is védelmet ajánlottunk fel. Marcona kinézetünk itt is garancia volt melynek jutalma sem maradt el.
Oly sok zsákmányt szerezett harcias kalóz csapatunk, hogy alig győztük visszaszállítani főhadiszállásunkra, a Barangoló Közösségi Házba.
Hát még elfogyasztani! Mindenesetre a főtt kukoricának neki is láttunk ebéd előtt, s energiánk megsokszorozódott.
Elvetemült kalózokká vált táboros csapatunkhoz ekkor Négyszemű, szürkeszakáll hétpróbás kalózkapitány szólt, s közölte, hogy mindenki átment a vizsgán.
Ezért mindenki megérdemli kalózbizonyítványát, melyet maga a kalózkapitány adott át.
Persze azért mindenkihez volt egy-két keresetlen szava, de a vizsgázott kalózok büszkén vették át passzusukat. Nagy dolog ez kérem, nem jár mindenkinek.
Megérdemelt pihenőnk után már nem sok volt hátra a táborzáróig, a nagy főpróba, a finomságok evése, és legutolsó táboros megbeszélés négy óra előtt. De ez a nap más, mint a többi, hiszen hat óra előtt újra találkozunk, a táborzáró bulin!