9. nap

Csütörtökön Mezőkovácsházára kirándultak a Barangoló Bejárós Táborosok. Odaérkezvén a szomszédos városban is megmutattuk, milyen jó hangjuk van a végegyházi gyerekeknek, énekszóval mentünk ki a település határában lévő Parkerdőbe. Ott már várt bennünket Elek Jánosné Julika segítőivel, Elek Jánossal és Kassai Kingával. Ők gondoskodtak ugyanis arról, hogy míg mi felhőtlenül szórakozunk, elkészítsék nekünk a bográcsos ebédet. Mi pedig először felderítettük a terepet, majd számháborúztunk. Játék végére már majdnem dél volt, elkészült a finom paprikás krumpli. Nem kellett kétszer mondani a gyerekeknek, ment mindenki Julika nénihez, aki megtöltötte a tányérokat. Még repeta is volt bőven. Utána kis pihenő után le kellett játszani a visszavágó számháborút is, majd újra útra keltünk. Kirándulásunk délutáni programja filmnézés volt a Mezőkovácsházi Városi Könyvtárban, ahol Elekiné Macsányi Melinda már várt bennünket. Jó volt végre megpihenni, csak sajnos az emeleti gyerekkönyvtár melegével nem számoltunk ebben a kánikulában. De mindezt feledtette velünk a posta melletti kiskút hideg vize, ahol nem csak poharainkat és flakonjainkat töltöttük meg, de bizony pancsoltunk is. A vizes rendetlenkedés ebben a hőségben biztos nem zavart senkit, mi viszont remekül szórakoztunk. Így a végén még strandoltunk is, és még pénzünkbe sem került.