2. nap

Az energiapótló reggeli és a táboros megbeszélés után a Barangoló Közösségi Házban beindult a szalmavár-építés. A közös tervezés után kezdődhetett a szalmatéglák sorba rakása, lényeg, hogy elég nagy legyen!!!

A végegyházi vár bizony több mint száz bálából épült, ami igen komoly erőssége lesz a végeknek, különösképpen azért, mert a táborosok igen hősies védői lettek. Közben a vár zászlaja is elkészült, stílszerűen Zöld Manóval és Barangoló Benővel díszítve. A vár falai díszítésként még raschel hálót is kaptak, majd a kapu is a helyére került. Jöhetett a vár ostroma.

A várvédők a táborosok voltak, Laci bácsi, Enikő és én voltunk a támadók. Gumilabdákkal bombáztuk a védők csapatát, a komoly és elszánt első ütközet során nem jutottunk be ugyan a várba, pedig még az ostromlétrát is bevetettünk, foglyokat is ejtettünk. De ami késik, az nem múlik, a délelőtt végére csellel, a várvédők éberségét kihasználva, bejutottunk a várba.

A „véres” küzdelem mellett egy létszámban kiegyensúlyozottabb, megkoreografált csatát is eljátszottunk, az arra járók örömére.

Természetesen a szalmavár a tábori életünk egyik illusztris állomásává vált, a vár falain és mellett folyamatosan zajlott az élet. S hogy a későbbiekben is maradjon emlék, délután rajzok is készültek, némelyiken még magyarázó szövegek is segítik a megértést. Érdemes lesz megnézni.

Délután a vár ideális helyszíne volt közös éneklésünknek és daltanulásunknak is, hiszen kellemes árnyékot adott nekünk. Ebben a hőségben ez jól is esett. A vár kapitánya és védői köszönetüket fejezik ki Faragó Sándornak és családjának, akik az építőanyagot felajánlották az erősség megépítéséhez. Mostantól a végegyháziak nyugodtan aludhatnak, hiszen a kóbor hordákat távol tartja a végegyházi vár és annak vitéz legénysége.