18. nap – július 29.

Szerda délelőtt Elek Jánosné Julika finom lángossal lepett meg bennünket. Gyorsan neki is láttunk a tejfölös, sajtos, illetve a lekváros finomságok elfogyasztásának. Mikor már megtöltöttük a pocakunkat, Julika „játékra” hívta a táborosokat. Szóba került, hogyan kell viselkedniük a gyerekeknek, ha idegen helyen egyedül maradnak, ha idegenek finomsággal kínálják, vagy magukkal akarják csábítani őket. Minden egyes szituációt többször is szívesen eljátszottak a táborosok, s közben észrevétlenül sokat tanultak. Sőt, sokszor társaikat is ellátták tanácsokkal, hogy mit kell tenniük az ilyen veszélyes helyzetekben. Ezután színezőket kaptak a gyerekek, melyek szintén fontos szabályokra, tudnivalókra hívták fel a figyelmet ebben a témában. Akinek volt kedve, rögtön nekiláthatott a színezésnek.