17. nap – július 28.

A kedd délelőtti helyi kirándulásunk alkalmával a végegyházi határba barangoltunk. Czúth Marci bácsi és Sárközi Enikő befogta Olgit és Vitézt, hogy lovas kocsival mehessen csoportunk, s ez már maga is nagy élmény volt. A földútra kanyarodva nagy port felverve vezetett utunk. Kukorica-, napraforgó-, dinnye-, mákföld mellett kocsikáztunk, s utunk során nyúllal, sassal, gólyával is találkoztunk. Egészen a Zsibrik-dombig kimentünk, amiről már Rózsa Zoltán előadásakor is hallottunk. Marci bácsi elmesélte, hogy ők nem messze innen laktak, s bizony annak idején ők is találtak errefelé csontokat. Visszafelé egy másik úton jöttünk, szép erdős részen, s a Száraz-ér zsilipjével is találkoztunk. Sok látnivalóban volt részünk, s a gyerekek is egyre meséltek egymásnak. Visszaérkezésünk után rövid pihenőt tartottunk, majd visszamentünk a kiserdőbe számháborúzni. Mind a kék, mind a piros csapat ügyes volt, de a két csatát mindig a védők nyerték meg, mert a támadók nem tudták megszerezni az eldugott zászlót. Azért így is jót játszottunk.

c