Hangpróba Mezőkovácsházán
Január 23-án került sor a mezőkovácsházi művelődési központban az első Hangpróbára, mely lehetőséget adott a térségben működő amatőr zenekaroknak a bemutatkozásra.
A fellépőknek 15-20 perc állt a rendelkezésükre, amit a szakmai zsűri értékelt és jó tanácsokkal látta el őket. A rendezvényen összesen 6 zenekar lépett fel, akik saját dalokkal és feldolgozásokkal készültek a megmérettetésre. A zsűri értékelte a legjobb zenekart, illetve különdíjban részesítette a legjobb zenészeket. Mind a hat zenekarról elmondhatjuk, hogy kiállták a „hangpróbát”, ezt bizonyította a közönség pozitív visszajelzése is. A napot a Next zenekar koncertje zárta, ami méltó befejezése volt az eseménynek. A szarvasi zenekar az elmúlt évtizedek rockzenéjébe nyújtott betekintést, a közönség nagy örömére. A rendezvény során megbizonyosodhattunk arról, hogy a térségünkben is találhatók tehetséges zenekarok, és ezért szükségük van az ehhez hasonló rendezvényekre, hogy megismerhessük őket.
Horváth András és ifj. Horváth László