Gyorstalpaló újságíró „iskola” Békéscsabán
A Békés Megyei Hírlap a Civil hírhozó projekt részeként képzést tartott 2010. február 9-én délután a békés megyei civil szervezetek képviselőinek.
Mint már beszámoltunk róla a Békés Megyei Hírlap civil hírhozók segítségét kérte annak érdekében, hogy még több információ juthasson el a lap munkatársaihoz, s ezáltal az olvasókhoz is. A megyei lap szerkesztőségében Niedzielsky Katalin, a Hírlap főszerkesztő helyettese tartott képzést, mellyel segítséget szándékozott nyújtani abban, miben tudunk segíteni a napilapnak, illetve egy kicsit bővebben is tájékozódhattunk arról, miből is áll az újságírók munkája, mit is jelent az újságírás. A képzést a hírhozók számára két csoportban bonyolították le, az első február 2-án már lezajlott. Így a két nap során összesen több mint 30 segítő ismerkedhetett meg az újságírás alapjaival.
Előadónk, elöljáróban elmondta, hogy mindenkinek állampolgári joga, hogy tájékozódjon, információkat kapjon a körülöttünk történő eseményekről, másrészről pedig a közszereplőknek tájékoztatási kötelessége van. Mindenki hírforrás lehet, aki híreket tud adni. Fontos, hogy a hír, ami az olvasóhoz eljut friss, olvasmányos, tájékoztató, valamint áttekinthető legyen. Természetesen a civil hírhozók feladata nem az lesz, hogy a híreket a sajtó számára publikussá tegyék, de első kézből tudunk információkkal szolgálni a közösségünkben történő, vagy történni fogó eseményekről. Így a megyei lap azzal az előnyével tud élni, hogy emberközelibb lesz.
Amikor a megyei lapot böngészi az olvasó, a hírekben azt keresi, ami a közösség életét foglalkoztatja, ami megváltoztatja azt, ami újdonság, vagy érdekesség, s mindenképpen elvárás, hogy emberközpontú legyen. A kisebb településekbe csak a helyi média jut el, itt lépnek be a képbe a civil hírhozók, akik tájékoztatást tudnak adni a legkisebb települések életéről is.
Ha belegondolunk, amikor reggelente kezünkbe vesszük a Békés Megyei Hírlapot, s átlapozzuk, mi is először magunk, vagy szűkebb környezetünk híreit keressük. Reméljük, a közeljövőben még több „hazai” hír gazdagítja majd a megyei lap hasábjait.
- VB -