Békési kincskeresők
A Kistérségi Kincskereső című pályázat eredményhirdetésére került sor 2010. április 24-én, a mezőkovácsházi művelődési házban, ahol a díjazottak között végegyházi fiatalok is voltak.
Szombat délután a Mezőkovácsházi kistérség általános iskolás diákjai és néhány középiskolás népesítette be a mezőkovácsházi művelődési ház épületét. Ennek fő oka a Dél-Békési Kistérség Közkincs Kerekasztala által kiírt „Kistérségi Kincskereső” című pályázat volt. Az általános iskolások több versenyszámban is megmérették magukat. Ilyen volt például a lakóhelyük bemutatása, melyet előzetesen már internetes, illetve postai úton eljuttattak a verseny rendezői számára.
A mezőkovácsházi művelődési ház igazgatónője, Jankó Erzsébet bemutatta a zsűri tagjait: elnök Kucsera Lajos, további tagok: Papp Lajosné és Sarkadi László voltak.
Községünket három 8. osztályos tanuló: Császár Vivien, Kunos Enikő és Lipták Edit képviselte. Ők a 4. helyen végeztek a 21 csapatból. A díjátadóra csak az első 6 helyezettet hívták meg.
A következő díjazási kategóriába a 15-25 év közötti diákok vettek részt. Itt 3 témakör volt: fotózás, videó illetve novella vagy esszé egy adott híres emberről. A fotó kategóriában Kalmár Pál ért el 3. helyezést, az őt 1. helyen megelőző Szabó Ákoshoz viszonyítva ez nem is olyan rossz. A 2. egy battonyai fiú lett, aki a kistérségben készített bravúros, és szép képeket.
A zsűri elnöke mindenkinek gratulált a díjak átadásakor, és további hasznos tanulást illetve munkát kívánt.
Kalmár Pál
Fotó: Juszkó Natália