A Végegyházi Sporthorgász Egyesület évi rendes közgyűlését tartotta a Barangoló Közösségi Házban 2017. február 04-én. A közgyűlés programja az elmúlt évi tevékenység ismertetésén felül a jövő évi munkaterv és programterv elfogadása volt.
A közgyűlésen megjelent horgásztársakat Gyovai Csanád, az egyesület elnöke köszöntötte, majd megtartotta beszámolóját az elmúlt évi munkáról. Ebből megtudhattuk:
„Egyesületünk, a Végegyházi Sporthorgász Egyesület 2010-ben alakult 23 taggal, jelenleg tagjaink száma 151 fő. Megalakulásunk óta, a végegyházi horgászok érdekeinek képviselete mellett, folyamatosan részt veszünk a helyi környezet védelmében szervezett akciókban, valamint folyamatosan igyekszünk a gyerekeket a természet védelmére sarkallni.
A 2016. év legfontosabb feladata volt, hogy az egyesület horgásztavának a folyamatos üzemelését biztosítsuk. A tóban megtörténtek a szükséges haltelepítések, és az elmúlt évben is tudtuk a halállományt fejleszteni. Sajnos átestünk az első halpusztuláson is, három mázsa ponty pusztult el, a halforgalmazó az elhullott állományt pótolta teljes egészében. A probléma megoldása során folyamatosan kapcsolatban voltunk a halbiológusunkkal és az általa javasolt kezeléseket elvégezve, sikerült megszüntetni a problémát. Az idei évben 6 q ponty maradt 2015-ről, a tóba 14,5 q ponty került telepítésre, a szezon végére a tóban 8,5q maradt. Megkezdtük az amur állomány fejlesztését, ami lehetővé teszi, hogy a tavaszi telepítés után az amur is fogható legyen.
A tavunk környezete is napról napra szépült, hiszen nem csak a növényzetet tartjuk rendben, hanem a kiülők is elkészültek, amiket a horgászok hamar birtokba vettek, valamint megépült a szabadtéri főzőhely és étkező is. A tó fenntartása nem csak a halőreink feladata volt, őszi és tavaszi társadalmi munkáinkon túl önkénteseink számos alkalommal végeztek szakmunkákat.
Természetesen fontos volt a kapott FVM-es Zöld Forrás pályázat teljes és szabályos lebonyolítása és elszámolása, ez sikeresen megtörtént. Egyesületünk szabályos és előírásszerű működéséhez minden feltétel adott.
A horgásztó partján folyamatosan fordul meg a falu apraja-nagyja, ez lehetőséget ad arra, hogy természetvédelmi tevékenységünket hatványozottan végezhessük. A tó mellett három főt alkalmazunk, akik nem csak a tóra figyelnek, de a környező területeken is vigyáznak a természeti értékekre. A közfoglalkoztatottaink között ketten rehabosként négy órában dolgoznak, egy fő pedig nyolc órában.
Alakulásunk óta igyekszünk részt venni községünk közösségi életében, csatlakoztunk a Miénk itt a tér akcióhoz, ahol a tavaszi és őszi takarításon is részt vettünk, valamint a TeSzedd! országos környezetvédelmi akcióban is tevékenyen közreműködtünk. Horgász szakmai szempontból hatvan fő számára biztosítottunk horgászvizsga lehetőséget, így megteremtve a horgászathoz szükséges törvényességi feltételeket horgásztársainknak. A növekvő adminisztratív feladatok ellenére továbbra is kiadjuk az állami horgászokmányokat, az elmúlt évben 125 főnek végeztünk ilyen szolgáltatást.
Egyesületünk minden jelentési és adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tett, elszámoltunk a pályázatainkkal, könyvelésünk, nyilvántartásaink rendben vannak. Az egyesületünk munkáját az elmúlt évben 21 szerződéses és ötven alkalmi önkéntes segítette. Ez az az erő, amire folyamatosan támaszkodni tudunk, rájuk mindig számíthatunk.
Szeretném megköszönni egyesületünk nevében azt a sok önzetlen munkát és a sok támogatást, amit munkánk végzéséhez kaptunk.”
A közgyűlés a beszámolót egyhangúan elfogadta.
Ezt követte a 2016 évi közhasznúsági jelentés és pénzügyi mérleg elfogadása. /a 2016. évi közhasznúsági jelentés ide kattintva olvasható./
A következő lépés az egyesület 2017, évi programtervének elfogadása volt, amelynek ismertetése során kiderült, hogy egyesületünk az idei évben is számos rendezvényt kíván megvalósítani.
A helyi horgászrend módosítása volt a következő tenni való, amelynek során a Végegyházi Horgásztó helyi horgászrendje az alábbiak szerint módosult:
A Végegyházi Horgásztóra érvényes éves területi jegy ára 25.000 Ft, amely jogosultságot biztosít 24 ponty és 6 amur megfogására. A heti 4 és napi 2 nemes hal kifogása továbbra is érvényben maradt, azonban amurból csak heti 1 lesz fogható. az amur legkisebb foghatómérete 50 cm lett.
Bevezetésre került az ifjúsági területi jegy, amelyet az egyesület ifjúsági horgászai válthatnak, és egy bot használatára jogosít. A fogható hal mennyiség éves szinten 12 ponty és három amur, napi egy, heti két nemes hal. Az ifjúsági jegy ára 12.000 Ft.
A közgyűlés a napijegy árát háromezer forintra emelte, a fogható két nemes hal lehet két ponty, vagy egy ponty és egy amur.
A változtatásokat is tartalmazó helyi horgászrend az egyesület honlapján és a tó partján, a halőrháznál kerül kifüggesztésre.
Az egyesület 2017. évi költségvetésének elfogadása és a tagdíj mértékének meghatározása volt a következő lépés, a közgyűlés határozata alapján az egyesület tagdíja és pártoló tagdíja 2017. évben 2.000 Ft lesz. Döntés született arról is, hogy a tagdíjat 2018. évtől egységesen 2.500 Ft-ra emeljük, a gyermekhorgászok továbbra sem fizetnek tagdíjat az egyesületünknek.
Az egyebek következtek, ahol is az egyesület és a horgásztó életével kapcsolatos felvetéseket, kérdéseket vitattuk meg.
A közgyűlés véget ért, nem maradt más dolgunk, mint hogy megköszönjük támogatóinknak az egyesület munkájának segítését.
Egyesületünk köszönetét fejezi ki a Barangoló Közhasznú Egyesület, Balogh István, Blahó Zoltán Róbert, Gazdabolt és Horgászbolt – Mezőkovácsháza, Gyebnár Tibor, Gyovai Csanád, Horváth Judit, Horváth László, Király Sándor, Korompai Sándor, Mikula Ákos, Mikula István, Szél Csaba, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége, a PRO-IT Management Kft., Végegyháza Községi Önkormányzata egész évben nyújtott segítségét.
Végegyházi Sporthorgász Egyesület